Az a ritka helyzet állt elő, hogy a kísérlet sikerült és a beteg mégis életben maradt. Jó volt párosítás: Puccini Gianni Schicchije mellé Vajda János Mario és a varázsló című egyfelvonásosát illesztették a Budapesti Operettszínházban január 17-én. A Schicchi olyan elementáris hatású darab, amely még a legádázabb operagyűlölőt is leveszi a lábáról; aki kicsit is nyitott a műfaj iránt, élvezettel andalodhat el a dallamok áradásán. A komolyabb operabarát pedig értékelheti a kottafejekbe öntött pontos jellemábrázolást, a virtuóz szituációteremtést. Megjegyzendő, hogy a budapesti magyar nyelvű előadást 2010 nyarán a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon olasz nyelvű verzió előzte meg. Az énekeseknek nem lehetett könnyű a gördülékeny eredi hangsúlyokat a magyarra áttanulni, ez több ponton okozott is halvány vokális bizonytalanságot. Ám Kerényi Miklós Gábor rendezése, énekes-színész vezetése szinte teljes élményt adott.

A színhely egy kissé lepusztult kert, telezsúfolva konténerekkel és egy ütött-kopott lakókocsival: utóbbi Buoso Donati „palotája”. A címszerepre vendéget hívtak, Kálmán Pétert, aki a Hells Angels bőrszerkójába öltözve nemcsak a Dante által formába öntött, majdan pokolra szálló figurát, hanem korunk hősét, a rámenős ötletembert is alakítja – pompásan. Kálmán Péter jó szerepeket játszik a Magyar Állami Operaházban, buffo karakterű figurákat, mintha a személyes elkötelezettsége, magánkedélye is az irónia felé vinné. Ereje teljében van, érdemes lenne a barokk után és Wagner között belcanto szerepekkel is megkínálni, már ha nagy számban lennének ilyen művek a dalszínház repertoárján vagy egy versenytárs operaházén.

Geszthy Veronika, Kálmán Péter, Boncsér Gergely, Farkasréti Mária

Budapesti Operettszínház

Erőssége a produkciónak Geszthy Veronika, bár Lauretta szerepe tulajdonképpen csak egy slágerszámba menő ária és egy duett Rinuccióval. Kitűnik még Zita anyóként – és majd a Mario és a varázsló Angiolieri asszonyaként – Farkasréti Márta, valamint két másik vendég, Boncsér Gergely az ifjú, szerelmes hős, Rinuccióként és a buffo szerepkörben Hábetler András mint Betto. A Gianni Schicchiben fontos az együttes teljesítmény, az összjáték hibátlan.

Sokszor felvetődött a kérdés: vajon nem rombolja-e az illúziót operaszínpadon a mikroportos éneklés? Szabadtéren csaknem nélkülözhetetlen, színházban kérdéses az alkalmazása. Az átépítéssel nem javultak a Budapesti Operettszínház akusztikai viszonyai, a közönség megszokta a technikai segítséget a musicalekben, így az elfogulatlan nézőt nem zavarta a mikroport. A teátrumot elhelyezkedése, építészeti szépsége alkalmassá tenné a Volks- vagy Komische Oper-funkció betöltésére – erről évek óta beszél a szakma, és olykor a döntéshozók. Azonban senki sem vállalta még, a jelenlegi pénzügyi viszonyok között pedig teljesen reménytelen, hogy erre nagyobb summát szánjanak. Visszatérve a produkcióhoz: Vajda Mariója, Tallér Zsófia kamarazenekari áthangszerelésében sikerrel járta be Európát. A kortárs zenétől menekülők számára is „fogyasztható”, terjedelmében egyáltalán nem megterhelő alkotás, amelynek főszerepét, Cipollát a Buoso lakókocsijából kilépő Szabó P. Szilveszter formálta démonikussá. Sznoboknak nem ajánlom a Budapesti Operettszínház kísérletét; azoknak, akik szívesen barátkoznak a számukra ismeretlen műfajjal, feltétlenül.

Albert Mária
Gramofon