Válságmegbeszélést tartott a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar alapítvány kuratóriumának elnöksége szombaton válságmegbeszélést tartott, mivel a főváros és a kulturális tárca kilátásba helyezte, hogy 75, illetve 100 millió forinttal csökkenti a BFZ támogatását.

  • MTI MTI
Válságmegbeszélést tartott a Budapesti Fesztiválzenekar

Az elnökség úgy látja - írják közleményükben -, hogy a zenekar közpénztámogatásának csaknem 20 százalékos csökkentése súlyosan veszélyeztetné a zenekar hazai és nemzetközi koncert-kötelezettségeit. Ezért feltétlenül további tárgyalásokat tartanak szükségesnek a helyzet megoldására - mondta Körner Tamás, a zenekar igazgatója. Elsősorban a fővárossal és a szaktárcával kívánnak egyeztetni, de  mindenkivel tárgyalnának, aki szerepet vállalhat a megoldásban, a partnerek köre korlátlan - fűzte hozzá. 

A Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóját néhány napja levélben és szóban is értesítette Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy a költségvetés tervezetébe 395 millió forintot, a tavalyinál 75 millióval kevesebbet állítottak be. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára, Szőcs Géza kabinetfőnöke, Elekes Botond pedig levélben értesítette a BFZ vezetését, hogy a költségvetési soron - ahogy tavaly - az idén 450 millió forint támogatásra számíthatnak, de  a miniszteri keretből adható a plusz 100 milliós részt nem kapják meg.