A Magyar Nemzet szombati számában idézi Csomós Miklóst, aki szerint Méhes László, az intézmény jelenlegi vezetője pánikot kelt és "alattomos kommunikációs játékot" kezdett, amikor teljesen kiforgatta a kérését, hogy ne kössön munkaszerződéseket a következő évadra. Hozzátette: Méhes még ezt az évadot végigvitte volna, de megnyilatkozásaival elvesztette a városvezetés bizalmát. "Még nem döntöttük el, milyen véget érhet az igazgatói pályafutása, de egyet leszögezhetek, a József Attila Színház tovább fog működni".
Ismertette: kiírnak egy színházi célú hasznosítási pályázatot és, ha találnak olyat, aki önkormányzati támogatás nélkül tudja színházként működtetni az intézményt - ez lehet akár a jelenlegi társulat egy új menedzsmenttel -, azt fogadják el első körben. "Ha mindez mégsem sikerülne vezetői pályázatot írunk ki a színház igazgatására" - mondta Csomós Miklós.
A Népszavának azt mondta a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes: mind a Kabaré 24, mind a József Attila Színház helyén a jövőben is csak színház lehet, erre a következő közgyűlésen ki is írják a pályázatot.
Arra a kérdésre, ha kineveznek egy új direktort, annak feltételéül szabják-e, hogy a mostani társulat nagy részét szerződtesse, a főpolgármester-helyettes visszakérdezett: „látott-e már olyan igazgatói pályázatot, amiben ilyen kikötések voltak?”
A Kabaré 24-gyel, a volt Mikroszkóp Színpaddal kapcsolatban Csomós elmondta: az egész más helyzet, Verebes István igazgató nem rosszul gazdálkodott, hanem rosszul mérte fel a helyzetet. Az ő koncepciójához több támogatásra lenne szükség, ami nem áll rendelkezésre – tette hozzá.
Csomós: nem szűnik meg a József Attila Színház
Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József Attila Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.