Till Attila rövidfilmje Cannes-ban indul

Till Attila Csicska című rövidfilmje és a magyar részvétellel készült The Other Side of Sleep (Az álom másik oldala) című koprodukció is meghívást kapott a 64. Cannes-i Filmfesztivál Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) elnevezésű programjába - jelentették be kedden a szervezők Párizsban.

  • MTI MTI
Till Attila rövidfilmje Cannes-ban indul

A Magyar Filmunió közleménye szerint Till Attila húsz perces kisfilmjének a rendező által jegyzett forgatókönyve megírását újságcikkek, híradások és hasonló helyzetet átélt emberek visszaemlékezései inspirálták. "Balogh István nem túl tehetős tanyasi gazdálkodó falkavezérként uralkodik feleségén, gyermekein és csicskáján. A világtól elzárva, egy alföldi tanyán próbálja őrizni a merev tradíciók által kialakított családképét. A szélsőséges emberi viszonyok tragédiába sodorják a szereplőket" – olvasható a Csicska szinopszisában. A rendezővel és a főszereplő Thuróczy Szabolccsal az Origo készített interjút a film készítéséről. 

Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott, jelenleg a hazai televíziózás közkedvelt szereplője. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be 2008-ban. Első filmjével elnyerte a Magyar Filmszemle közönségdíját, a Pánikot mintegy 50 ezren látták a magyar mozikban. A Csicska című film az M&M Film és Laokoon Film közös produkciója a TV2 közreműködésével. A főbb szerepekben Thuróczy Szabolcs, Szitás Balázs és Balsai Móni látható. A film operatőre Juhász Imre, producere Mécs Mónika, Rajna Gábor és Sipos Gábor, koproducere Stalter Judit, Tóth Csaba és Poós András. 

A Rendezők Kéthete programban tartják egy magyar részvételű koprodukció világpremierjét is. A Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film koprodukciójában készült Rebecca Daly ír rendezőnő első játékfilmje, a The Other Side of Sleep (Az álom másik oldala). 

Az ír-holland-magyar gyártású film Arlene, egy 23 éves munkáslány története, aki kísértetként éli életét Írország közepén és egy téli reggelen az erdőben maga mellett egy meggyilkolt fiatal nő holttestét találja. Az angol nyelvű film készítésében Pusztai Ferenc producer mellett Varga Zsuzsa színésznő, Flesch Andrea jelmeztervező és Molnár László fővilágosító vett részt. 

A Rendezők Kéthete elnevezésű, verseny és díjak nélküli párhuzamos programot a cannes-i filmfesztivál ellenpólusaként Francois Truffaut és Jean-Luc Godard vezetésével a Francia Filmrendezők Szövetsége alapította 1968-ban. A szekció programjában korábban olyan rendezők mutatták be filmjeiket a nemzetközi közönségnek, mint Rainer Werner Fassbinder, Werner Herzog, Jim Jarmusch vagy Michael Haneke. A 64. Cannes-i Filmfesztivált május 11. és 22. között rendezik meg a francia tengerparti városban.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.