A 14 karátos autó rovásírásos verziója már rég megszületett” – kommentálja Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Könyvtártudományi és Humáninformatikai Tanszékének docense azt a hírt, hogy rovásírásos változat készül az Újszövetségből. A kérdés azért különösen pikáns, mert a laikus irodalomban éppen arra szoktak hivatkozni, hogy azért nincs ennek az írásmódnak több emléke, mert a papok üldözték. Hódít viszont olyan délibábos fantazmagória is az alternatív őstörténet híveinek körében, miszerint Jézus valójában „pártus–magyar” volt, talán ez kapcsolja össze egyesek számára az egyébként pogánynak tekintett rovást a Szentírással.

Az Újszövetség és minden más rovásos szöveg esetében nem fordításról van szó, hanem átírásról, hiszen a magyar szöveget jegyzik le. A lelkes „átíró”, Ivanov Péter hozzáfűzte 2005-ös munkájához, hogy annak ajánlja, „akinek van kedve gyakorolni a rovásírásos szöveg olvasását”.

A gyakoroltatás mellett más missziójuk is van a főként szkíta-szittya boltokban megtalálható, ősi írásmódban készült köteteknek. Miközben Kelet-Európa tele van rovásírásos hagyatékkal, a mai Magyarország határain belül nem találtak ilyen emlékeket – azok kizárólag Székelyföldön kerültek elő, ezért is hívják székely rovásírásnak.

De miért is sajátítja el bárki a rovásírást, amelynek semmi gyakorlati haszna nincs?

Az e heti HVG-ben olvasható cikk egyebek mellett erre a kérdésre is választ ad.