Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

L. Simon László: izgalmas Alföldi Róbert darabja

A parlament kulturális bizottságát vezető L. Simon László semmi kivetni valót nem lát Az ember tragédiájában, "legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt néhány radikális politikus megfogalmazta".

  • ATV ATV
  • +${remainingCount} szerző
L. Simon László: izgalmas Alföldi Róbert darabja

 Valamennyi művészi szervezet elégedett az előadóművészeket érintő törvényjavaslattal, a szakma minden egyes képviselőjével egyeztettek az új törvényről, jelentette ki L. Simon László az ATV Start című műsorában. Az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának elnöke elmondta, a normatív támogatások, illetve a pályázatok megváltozott feltételei miatt egyetlen társulatot, vagy együttest sem ér majd hátrány.

Habár a politika – ha akar – mindig be tud avatkozni a művészi életbe, de az új törvény a korábbi állapothoz képest nagy előrelépést jelent a művészi szabadság tekintetében - mondta L. Simon László. Egyértelművé teszi például, hogy meddig terjed a fenntartó (az állam, vagy az önkormányzat) kompetenciája, és meddig terjed a társulatoké. Így például a fenntartónak nem feladata meghatározni, hogy az adott színház milyen előadásokat tűzhet műsorra, azzal viszont már foglalkoznia kell, hogy miként használják fel a költségvetési támogatást.

Az ember tragédiája - nézze meg galériánkat!
Stiller Ákos

A színházaknak tehát továbbra sem írják elő kötelezően, hogy magyar darabot kell játszaniuk, ugyanakkor L. Simon azt is elmondta, hogy az új törvény valamilyen módon, például támogatás formájában ösztönözné azokat a színházakat, amelyek klasszikus magyar darabokat játszanak.

L. Simon arról is beszélt, hogy a színházi korhatárokat érintő javaslatáról még folyik az egyeztetés, így ez még nem szerepel az előterjesztésben. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a televíziós gyakorlattól eltérően itt magának a színháznak kell eldöntenie, hogy mely korosztály számára ajánlja az adott darabot, ezt az ajánlást pedig például a jegyeken, szórólapokon, plakátokon kell feltüntetni.

L. Simont egyébként állítása szerint ebben a kérdésben nem befolyásolják a Nemzeti Színház körül kialakult botrányok. Mint mondta, az Alföldi Róbert rendezte Az ember tragédiáját a színház eleve 14 éven felülieknek hirdette és nem csak azért, mert a római színben vannak esetleg erotikus jelenetek, hanem mert maga a szituáció, és a szöveg is rendkívül nehezen érthető egy 12-13 éves gyerek számára. L. Simon mellesleg a szóban forgó előadást rendkívül izgalmasnak, inspiratívnak tartja és semmi kivetni valót nem lát benne, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt néhány radikális politikus megfogalmazta.