A szervezők tájékoztatása szerint az Egyházmegyei Gyűjteményben Ella István orgona- és Kovács György trombitakoncertje várja a közönséget este 9 óráig, közben Pálos Frigyes atya tart megemlékezést Würth Ferenc kanonokról.Az Arcus Galériában Szabó Petrának, a Váci Értéktár múzeumpedagógusának festményeit mutatják be, az oda látogatókat a szervezők egy kis meglepetéssel is várják.Az összegzés szerint a múzeumok éjszakáján a Sajdik-gyűjtemény is meghosszabbított nyitva tartással várja a karikatúrák rajongóit. A Pom-pom sarokban a gyerekek is elfoglalhatják magukat, mialatt szüleik megismerkedhetnek Sajdik Ferenc humoros rajzaival.A Göncöl-házban sötétedés után csillagászati túrán, valamint az ártéri tanösvényre vezető sétán vehetnek részt a természeti értékek kedvelői. A kicsiket a Süni gyerekház várja.A Váci Értéktárban, ahol könnyűzenei koncerteket is rendeznek, a programok a kortárs képzőművészetek köré épülnek: a Pannonia-házban a jelenleg már látható k.é.k - Kortárs Értékek Kiállításán bemutatkozó művészek fognak mindenki előtt alkotni, vetíteni, így bárki betekinthet a kulisszatitkokba és maga is beszállhat, ha kedvet kap. Ezen kívül lesz szubjektív tárlatvezetés is, a nehéznek és néha megfoghatatlannak tűnő kortárs művészetről Philipp Frigyes építész, Német Árpád festő- és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész beszél. Az ide érkezőket egész este fröccs és kenyérlángos várja - olvasható a közleményben.Érdekes programok a budapesti Múzeumok Éjszakájáról.
A váci Múzeumok éjszakájának programjai
Változatos programokkal készülnek a váci kiállítóhelyek a múzeumok éjszakájára: június 18-án például koncert, csillagászati túra és szubjektív tárlatvezetés is várja az érdeklődőket.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést, az elkövető egy szélsőjobboldali nézeteket valló férfi lehet
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók jöttek a krakkói lövöldözésről
Több mint 50 milliárdot forintot szánnak az ország fásítására
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.