Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A két éve elhunyt Michael Jackson még mindig él: legalábbis a rajongói szívekben, ennek bizonyítékaként pedig a legfrissebb Jacko-dalban őket örökítik meg.
Ugyanúgy, ahogy Elvis, Michael Jackson sem halhat meg olyan könnyen, ezt bizonyítja például az a harminchat milliós rajongói tábor, mely egyedül a Facebookon ajnározza a két éve elhunyt popkirályt. Ebben azonban van egy kis csel, ugyanis, ha valaki a közösségi hálón kívánja csupán érdeklődésből megtekinteni a június 14-én nyilvánosságra hozott Jacko-klipet, annak kutya kötelessége lájkolni a hivatalos profilt. Így ha tetszik, ha nem: tetszik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.