Demonstrációval zárja az évadot a József Attila Színház

Vasárnap este fáklyás sorfallal demonstrál a József Attila Színház társulata, amelynek a márciusban kinevezett igazgatóját a közelmúltban leváltották. Az évad végi demonstráció oka az intézmény bizonytalan jövője.

  • hvg.hu hvg.hu
Demonstrációval zárja az évadot a József Attila Színház

Amint arról a hvg.hu is beszámolt: június 8-án Tarlós István főpolgármester azonnali hatállyal menesztette Koltay Gábort, a József Attila Színház márciusban kinevezett igazgatóját. A direktor leváltását a főváros azzal indokolta, hogy az új igazgató - a főváros tudta nélkül - nemcsak a régi társulat szerződéseit hosszabbította meg, hanem újakat is kötött.

Koltay Gábor megdöbbenéssel vette tudomásul menesztését, a színház társulata pedig kiállt az igazgató mellett. Koltay Gábor szerint leváltásának valódi oka az lehetett, hogy felerősödtek azok a hangok, amelyek társulat nélkül képzelik el a József Attila Színház jövőjét, miközben ő a meglévő társulatra alapozta a teátrum jövőjét.

Az igazgató menesztése óta a József Attila Színház minden este fáklyás sorfallal kívánja felhívni a figyelmet az intézmény bizonytalan jövőjére, s egyúttal így köszönik meg a nézők támogatását. Vasárnap este a Mici néni két élete című darab lesz az évad utolsó előadása, utána nemcsak a színház társulata, hanem a József Attila Színház minden alkalmazottja, illetve a színház előadásainak nézői is részt vesznek a csendes demonstráción.

Koltay Gábor
Horváth Szabolcs
És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.