szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Életműdíjjal tüntetik ki rendezői munkásságáért Tarr Bélát a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon, a közel-keleti térség egyik legrangosabb seregszemléjén.

A művész személyesen veszi át az elismerést péntek este az izraeli városban. A jeruzsálemi filmfesztivál programján szerepel Tarr Béla legutóbbi filmje, A torinói ló című alkotás is – közölte a Magyar Filmunió szerdán. A filmet a Berlinalén a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével jutalmazták, és a filmkritikusok díját is elnyerte.

Horváth Szabolcs

 

A jeruzsálemi filmfesztivál csütörtökön nyílik, a Közel-Kelet kiemelkedő kulturális eseményét immár 28. alkalommal rendezik meg. A rendező munkásságát hosszú évek óta kitüntetett figyelem övezi Izraelben is: 2002-ben nagyszabású retrospektív vetítéssorozaton mutatta be életművét a Jeruzsálemi Cinematheque.

"Tarr Béla a kortárs filmművészet legkiemelkedőbb alakjai közül való" - méltatták a magyar művészt a fesztivál szervezői az esemény honlapján. "Tarr számára a film nem a történet, hanem a légkör, a helyszín, a ritmus, a hangok és a zene. Műveit aprólékos, hosszú snittekből komponálja, jelenetei pontosan kidolgozottak. Tarr munkáinak legkiemelkedőbb vonása, hogy nehéz megfejteni őket. Szinte kizárólag a struktúra és a forma, amely meghatározza filmjei tartalmát" – fogalmaztak.

"Mindig egy lépéssel filmjeinek értelmezői előtt jár" - idézték Meír Schnitzer kritikus véleményét, amelyet Tarr Béla Werckmeister harmóniák című művének vetítése után fogalmazott meg. A filmfesztivál Susan Sontag néhai amerikai író szavait is idézte honlapján: "Örömmel megnézném minden évben" - mondta egykor a Sátántangó című filmről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Kult

Életműdíjat kap Tarr Béla

Életműdíjat kap az Isztambuli Filmfesztiválon Tarr Béla, akit filmrendezői munkásságáért és a kortárs filmművészetre gyakorolt hatásáért tüntetnek ki - tudatta a Magyar Filmunió.

MTI Kult

Tarr Béla filmje a Lux-díj tíz esélyese között

Tarr Béla rendezői búcsúja, A torinói ló című díjnyertes alkotás is szerepel az Európai Parlament (EP) által odaítélt Lux-díj jelöltjei között között, a jelöltek sorában további két magyar koprodukció van.