szerző:
MTI

Németország Wim Wenders háromdimenziós táncfilmjét, a néhai Pina Bausch koreográfusról szóló alkotást küldi a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért folyó versenybe.

Pina Bausch
©

A német filmszakma most először nevez dokumentumfilmet a rangos díjra. A döntést független zsűri hozta meg.

Az Amerikai Filmakadémia január 24-én jelenti be, mely filmeket válogatta be a végső jelöltek közé. A díjakat egy hónnappal később, február 26-án osztják ki a Los Angeles-i Kodak Színházban.

Német produkciók közül eddig háromnak sikerült elhódítania a szobrocskát: 1980-ban Volker Schlöndorff rendező munkája, a Günter Grass könyve alapján készült film, A bádogdob, 2003-ban Caroline Link Hontalanul Afrikában, 2007-ben pedig Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című alkotása diadalmaskodott.

Wim Wenders Pina című táncfilmje már elnyerte a Német Filmdíjat és a Német Dokumentumfilm Díját.

A világhírű kortárstánc-művészről és koreográfusról, Pina Bausch-ról szóló produkció tánc, zene és film összművészeti egyvelege, és messze túlmutat a dokumentum műfaján - értékelt a nevezésről döntő zsűri.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Androidos? Problémás alkalmazásokra bukkantak, az egyik a netet és az aksit is szívta

Androidos? Problémás alkalmazásokra bukkantak, az egyik a netet és az aksit is szívta

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Itt az első elektromos Aston Martin, ami 610 lóerős lett

Itt az első elektromos Aston Martin, ami 610 lóerős lett

Tarlós: Nem mondhatom, hogy nem lesz dugódíj

Tarlós: Nem mondhatom, hogy nem lesz dugódíj

Vádemelést javasol a rendőrség a cseh miniszterelnök ellen

Vádemelést javasol a rendőrség a cseh miniszterelnök ellen

Kígyók kényszerítették home office-ra Libéria elnökét

Kígyók kényszerítették home office-ra Libéria elnökét