Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Csütörtökön a Régi Zeneakadémián befejeződtek a 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, a Liszt Ferenc Zongoraverseny középdöntői. Tizenkét versenyző közül öt jutott a hétvégi döntőbe.
Név szerint: Balázs János és Nicolas Namoradze magyar színekben, az orosz indulók közül Szergej Beljavszkij és Ilja Kondratyev, valamint a brit Alexander Ullman.
Szombaton és vasárnap a Művészetek Palotájában kerül sor a döntő fordulóira. Mindkét napon délután 3 órakor a versenyzők a h-moll szonátát játsszák, míg este fél nyolckor egy-egy zenekari darabot, tehát valamelyik zongoraversenyt adják elő. Hétfőn fél nyolckor kerül sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a díjátadóra és a gálakoncertre. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel Medveczky Ádám.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.