szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idei működési költségekre nyert pályázati forrás kifizetésének csúszása miatt bizonytalan ideig szünetelnek a színházi előadások a jászberényi Malom Film-Színházban - közölte az intézmény művészeti vezetője hétfőn.

Várszegi Tibor elmondta: a pályázaton elnyert állami támogatás rendszerint a tárgyév őszén érkezik meg a befogadó színházként működő intézményhez. Idén is ennek megfelelően tervezték az évadot, az őszi hónapokra is számos előadásra kötöttek szerződést ismert előadókkal és társulatokkal.

Ám időközben kiderült: belátható időn belül nem várható, hogy az idén harmadik évadját kezdő jászberényi kulturális intézményt működtető alapítvány megkapja a 2011 nyarán számára megítélt 11 millió forintot - mutatott rá a művészeti vezető.

Várszegi Tibor jelezte: márciustól mostanáig az önkormányzat által biztosított 6 millió forintos támogatásból és a befolyó jegybevételekből gazdálkodtak, mára azonban felélték összes tartalékukat. Így nem volt más lehetőségük, mint hogy felmondják az év hátralévő részére megkötött szerződéseik zömét és felfüggesszék az előkészítés alatt álló előadások szervezését.

A nehéz helyzetre való tekintettel "hitelbe" fellépő beregszászi színház, valamint a Harlekin Bábszínház előadásait múlt héten még megtartották. Ugyancsak sikerült megmentenünk Csomor Csilla szeptember 29-i és Bodrogi Gyula októberi fellépését.

A jászberényi Malom Film-Színház azonban kénytelen volt lemondani olyan művészek vendégszerepléséről, mint Törőcsik Mari, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, Marozsán Erika, Pitti Katalin, Mucsi Zoltán, Scherer Péter vagy éppen Trill Zsolt.

Mindez amellett, hogy az előkészületekbe fektetett munka és az intézmény presztízse szempontjából komoly veszteség, az ősz folyamán körülbelül 1,5 millió forint jegybevétel-kiesést is jelent a teátrum számára - hangsúlyozta Várszegi Tibor.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!