Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Londonban koncertezik október 14-én az egyik legnépszerűbb hazai népzenei formáció: a Csík Zenekar a Scala nevű koncerthelyszínen ad műsort, vendégként Kiss Tibor (Quimby) és Presser Gábor (LGT) is fellép.
A több stílust, többek között a blues elemeit is előszeretettel alkalmazó, 23 évvel ezelőtt alakult Csík Zenekar gyakran dolgozik együtt vendégzenészekkel, és Kiss Tibor, valamint Presser Gábor is játszott már együtt velük, külföldön azonban most először lesz így - tájékoztatta a koncert sajtóügyeit intéző ügynökség szerdán az MTI-t.
Az első "átdolgozós" Csík-album, a 2005-ös Senki nem ért semmit, a második a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen volt, előbbi platina, utóbbi dupla platina lemez lett magas eladott példányszáma miatt. 2009-ben az együttes CD/DVD-t adott ki SzívestÖRÖMest címmel. A külföldön is rendszeresen turnézó Csík Zenekar 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség-díjat, 2010-ben pedig Prima Primissima Díjat kapott.
A zenekar tagjai: Makó Péter (fúvóshangszerek), Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Szabó Attila (hegedű), valamint Kunos Tamás (brácsa).
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.