A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Lou Reed nem saját magáról, hanem New York valóságáról írt 1972-ben, ahol a "vidékről" érkezett transzvesztita ugyanúgy keresi a helyét, mint az afroamerikai, a prostituált és a drogos. A dal akkorban hatalmas felháborodást keltett, ugyanis előtte nyíltan senki nem énekelt ilyesmiről.
A művészvilágban – azt gondolnák – könnyebb dolguk van a homoszexuálisoknak. Jimmy Sommerville, a "kisvárosi fiú" vallomása után kiderül, hogy nem kivételezettek az előadók sem, sőt ugyanúgy meg kell küzdeniük azért, hogy elfogadtassák magukat. Az 1984-es Bronsky Beat-dalhoz készült klipben a kiút a menekülésben rejlik, mivel a kisvárosban nem fogadják el a másságot.
A nyolcvanas években több dal is született a melegek életérzéséről. Az Erasure 1988-ban nem csupán az elfogadást, de a tiszteletet is megköveteli a melegeknek. A dal amolyan himnusszá vált a melegek körében alábbi sora miatt: „Milyen vallás, vagy ok vezetheti arra az embert, hogy cserbenhagyja szerelmét?”.
A kilencvenes években George Michael nyilvános vécés kicsapongásai révén vált köztudottá, hogy a Wham! egykori szexszimbóluma a saját neméhez vonzódik. Michael poénként kezelte a dolgot és miután leszolgálta a rá kirótt közmunkát, a szexuális szabadság fontosságáról írt dalt.
Hogy a homoszexuális celebek élete az ezredforduló után sem vált egyszerűbbé, arra Ricky Martin a legjobb bizonyíték, aki dögös latin szeretőként szerzett hírnevet és mélyen titkolta, hogy őt igazán csak a férfiak tüzelik fel. „Előbújása” után 2010-ben egy dalt is komponált az elfogadásról és a coming out nehézségeiről.
