Blikk: pénz nélkül maradtak a Nemzet Színészei

Nem kapták meg a címmel járó havi juttatásukat októberben a Nemzet Színészei. A Blikk több forrásból is úgy értesült, hogy nem érkezett meg a 12 művész számlájára az az 500 ezer forint, amely életük végéig havonta megilleti őket. A késés okát egyelőre nem tudni.

  • hvg.hu
Blikk: pénz nélkül maradtak a Nemzet Színészei

A lap kereste a Nemzet Színészeit, akik közül többen megerősítették a hírt. Avar István, aki 2001 óta birtokolja ezt a címet, annyit mondott: nem kapta meg a pénzt, és nem tudja, miért. Berek Kati, akit az elsők között, 2000-ben választottak a Nemzet Színészévé, tragikusnak tartja a késést. A művész a lapnak azt mondta: felhívta a Nemzeti Színházat, de nem tudtak neki mit mondani. „Nagy tragédia ez többünknek, én például már nem is tudok dolgozni, nemigen van más bevételem” – tette hozzá.

Szabó Gyula felesége is megerősítette a lapnak, hogy a hónap elején esedékes juttatás október 18-ig nem érkezett meg, és a késésről sem értesítették őket.

A Blikk érdeklődött az ügyben a Nemzeti Színháznál, onnan a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságához irányították a lapot, de az írásban feltett kérdésekre nem érkezett válasz a tárcától – olvasható a cikkben.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.