szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Brett Ratner, a 2012-es Oscar-díjkiosztó producere kedden benyújtotta lemondását az Amerikai Filmakadémiának, miután sokak haragját magára vonta azzal, hogy meleggyalázó kifejezést használt új filmje bemutatóján.

A Filmakadémia elfogadta a 42 éves filmes lemondását. "Helyesen cselekedett mind az akadémia, mind saját szempontjából" - ítélte meg Tom Sherak, a Filmakadémia elnöke. "Brett jó ember, de megjegyzései elfogadhatatlanok voltak" - fűzte hozzá.

Ratner a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című akcióvígjátéka sajtóértekezletén találta azt mondani egy kérdésre válaszolva, hogy nem próbált a forgatás előtt, mert "a próba buziknak való". A durva kijelentés után ráadásul a The Howard Stern Show rádióműsor vendégeként ugyancsak botrányos módon nyilatkozott szexuális életéről, amivel csak olajat öntött a tűzre. A rendező-producer kedden terjedelmes közleményben kért bocsánatot viselkedéséért, és adott magyarázatot az Oscar-gála produceri megbízásáról való lemondására.

Brett Ratner
©

A Filmakadémia augusztusban jelentette be, hogy a 2012-es díjkiosztó ceremónia produceri feladataival a Csúcsformában-akciófilmek rendezőjét, Ratnert és a tapasztalt tévés veteránt, Don Mischert bízta meg. Ratner közleményében köszönetet mondott a melegek és leszbikusok rágalmazása ellen küzdő szövetségnek, a GLAAD-nek, amely felajánlotta számára, hogy megszervezi részvételét olyan nyilvános párbeszédekben, amelyek során tisztázhatja az eset kapcsán felmerült problémákat.

"Hollywoodnak hatalma és felelőssége is van abban, hogy növelje minden közösség elfogadottságát" - jelentette ki Mike Thompson, a GLAAD ügyvezető elnöke. Mint mondta, várják a közös munkát Ratnerrel és a filmipar többi képviselőivel, hogy a filmes, illetve tévés produkciókkal kedvező irányban tudjanak változtatni a meleg, leszbikus, biszexuális és transzgender közösségről kialakult képen. Thompson hangsúlyozta: az olyan gyalázkodó kifejezéseknek, amelyekkel fiatal és felnőtt melegeket és leszbikusokat illetnek nap mint nap, nincs keresnivalója a fősodorbeli populáris kultúrában, illetve a szórakoztatóiparban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Illegális buliból a tetőn át menekült a Mönchengladbach focistája

Illegális buliból a tetőn át menekült a Mönchengladbach focistája

A Xiaomi mobiljából egy robotsárkány is legyártható – videó

A Xiaomi mobiljából egy robotsárkány is legyártható – videó

Felcsút lett a fociakadémiák fociakadémiája, titkolják, ezért mennyi pénz jár

Felcsút lett a fociakadémiák fociakadémiája, titkolják, ezért mennyi pénz jár