Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Éppen tíz éve mutatták be a mozikban az első filmet, ami a Harry Potter regényfolyamból készült. Amikor az írónő, J. K. Rowling papírra vetette az árva varázslótanonc történetét, még nem sejtette, hogy világméretű Potter-lázat indít el. Megnéztük, tíz év alatt hogyan nőttek fel a főszereplők.
Nagy-Britanniában 1997-ben jelent meg a Harry Potter és a Bölcsek köve című könyv, ami a boszorkányok és varázslók világába engedett bepillantást egy árva, tizenegy éves fiú felnőtté válását és a gonosszal - Voldemorttal - való folytonos küzdelmét bemutatva. A hétkötetes regényfolyamból készült első film 2001-ben került a mozikba.
Az utolsó epizód, a Harry Potter és a Halál ereklyéi második részének nyáron volt a bemutatója. A júliusi londoni mozipremier tömeghisztériába torkollott, ugyanis már napokkal a bemutató előtt ezrek táboroztak a Trafalgar téren, hogy lássák kedvenceiket, amint autogramot osztanak, majd bevonulnak a díszbemutatóra.
Ezzel viszont nem csak a közönség, a színészek számára is véget ért egy korszak. A rajongóknak kis kárpótlás talán, hogy a gyártó, a Warner Bros úgy döntött: 2012 tavaszán megnyitja 150 ezer négyzetméteres leavesdeni stúdióját, ahol tíz éven keresztül forgattak. A főszereplőt alakító Daniel Radcliffe ezzel kapcsolatban az egyik brit lapnak elmondta: a látogatók biztos elcsodálkoznak majd, ha meglátják, milyen hihetetlen és varázslatos körülmények között dolgoztak.
Radcliffe egyébként a forgatások alatt másfelé is kacsingatott, játszott színházban és több varázsmentes filmben vállalt szerepet, a 2007-es Édes fiam, Jackben például ő alakította John Kiplinget.
A női főszereplő, a Hermione Grangert játszó Emma Watson is folytatja filmes karrierjét a Potter-saga után, emellett visszaült az iskolapadba: az Oxfordi Egyetem diákja lett. A Harry Potter legjobb barátját, Ron Weasleyt alakító Rupert Grint szintén több filmben tűnt fel az utóbbi években, legfrissebb szerepe a tervek szerint még idén mozikba kerülő Cross Country című thrillerhez köti.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.