Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
Öt korábbi kurátor fellebbezése akadályozza a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának megalakulását - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn.
Volt kurátorok fellebbezése akadályozza a Mazsök kuratóriumának megalakulását - közölte a közigazgatási tárca. Mint írták, a Zsidó Közösségi Kerekasztal minden résztvevője által támogatott és a kormány által is elfogadott, megújított kuratórium jogerős nyilvántartásba vételét akadályozzák olyan kurátorok, akik a megújított kuratóriumba nem kerültek be. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné teszik a közalapítvány működését a júniusi kormánydöntés óta - tették hozzá.
A KIM felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Bíróság megismételt eljárásban tavaly december 8-án újra bejegyezte az új kuratóriumot, azonban öt korábbi kurátor ismét fellebbezést jelentett be az elsőfokú döntés ellen. A Fővárosi Ítélőtábla az alapító kérésére soron kívül bírálja el az ügyet, azonban a jogerős bejegyzés így is csak februárra várható - olvasható a közleményben.
A minisztérium közlése szerint a Mazsök célja, hogy azok a személyek és utódaik, valamint az általuk szervezett közösségek, akik, illetve amelyek zsidó származásuk miatt fasiszta szellemű zaklató rendszabályok elszenvedői voltak, újjászervezhessék vallási, kulturális, oktatási rendszerüket, erősíthessék zsidó identitásukat és javíthassák a rászorultak szociális helyzetét.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?