Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
2012. január 13. hajnalban, két hónapos betegség után 63 éves korában elhunyt a magyar kortárs művészet egyik legendás alakja, a Munkácsy-díjas Bernáthy Sándor.
A képzőművészből lett zenész, Bernáthy Sándor 1980-ban az A.E. Bizottság alapító tagjaként kezdte zenei pályafutását, de tagja volt a Dr. Újhajnal, a Matuska Silver Sound és a Konnektor együtteseknek is. A hazai elektronikus zenei élet, a magyar techno egyik ősatyja, nevéhez fűződik az óbudai Supersonic, majd 2004-ben a Vörös Yuk & Kék Yuk klub megalapítása. 2011-ben Munkácsy-díjat kapott. Fiával Bernáthy Zsigával Bernáthy & Son néven saját live act produkcióval léptek fel a hazai elektronikus zenei eseményeken.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.