A bank és múzeum egyedülálló együttműködéseként létrejött Deutsche Guggenheim a kortárs művészet egyik legfontosabb kiállítótere volt Berlinben. Eddigi 57 kiállítása mintegy 1,8 millió látogatót vonzott.Josef Ackermann, a Deutsche Bank vezetője elmondta: az Unter den Lindenen lévő épület a tervek szerint a gazdaság és a politika közti párbeszédnek szolgál majd helyszínül a jövőben.
Bezár a berlini Guggenheim
A berlini Német Guggenheim múzeum bezárásáról a hírt hétfőn a Deutsche Bank közölte, amely az amerikai Guggenheim Alapítvánnyal közösen döntött úgy, hogy bezárja az 1997-ben nyílt intézményt. A szerződés 2012-ben jár le.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.