Szívszorító nyomorúság - valaki végre megírta

Charles Dickensről a legtöbb embernek elsőre az ugrik be, hogy műveiben részletgazdagon, empatikusan és szívszorítóan örökítette meg a nyomorban élők sorsát. Dickens 1812. február 7-én született Porthmoutban. Boldog, gondtalan gyerekkorának akkor lett vége, amikor eladósodott apját bebörtönözték. Tizenkét évesen egy műhelyben kezdett dolgozni, üvegcsékre ragasztott címkéket, hogy pénzt keressen, és támogatni tudja családját – írásai tehát saját élményein alapultak. A több éves fizikai munka után ügyvédbojtárkodás következett, majd újságíróként dolgozott több lapnál is.

Első regénye, a Pickwick Klub 1836-ban jelent meg, és azonnal meghozta az ismertséget Dickensnek. Egy évvel később jött a Twist Olivér, majd a Nicholas Nickleby. Olyan, nagy népszerűségnek örvendő regényeket írt, mint a Karácsonyi ének, a Copperfield Dávid vagy a Kis Dorrit. Ügyesen marketingelte magát: műveit részletekben közölte, így bevételei megszaporodtak, rajongótábora pedig állandó készültségben volt, hogy lecsaphasson az éppen aktuális Dickens-mű soron következő részére.

Magánélete, noha idillinek tűnt, valójában nem volt az. Feleségétől, Catherine Thompson Hogarth-tól tíz gyereke született, de számos kaland és 22 év után egy másik nő miatt a kapcsolatnak vége lett. Ahogy a HVG Könyvek Híres szerzők titkos élete című kiadványában olvasható, hivatalosan sosem váltak el. Dickenst különleges kapcsolat fűzte felesége egyik húgához, aki 17 évesen hunyt el. A lány gyűrűjét Dickens mindig magánál tartotta.

Google

Az író élete – ahogy hőseié is – bővelkedett izgalmakban. 1865-ben például túlélte a staplehursti vonatbalesetet. Az eset nagy nyilvánosságot kapott, a vonat ugyanis egy hídon siklott ki és vagonjai, az első kocsik kivételével a mélybe zuhantak.

Egy furcsa ember furcsa szokásai

Dickensről köztudott volt, hogy módszeresen igazgatta a bútorokat, mindennek a helyén kellett lennie, különben rendezkedni kezdett. Még akkor is, ha éppen vendégségben volt. Rendszeretete tisztaságmániával is párosult, ami külsejére is kivetült: például meglehetősen gyakran fésülködött. Mindent háromszor érintett meg, mondván, akkor lesz szerencséje. Az is különc szokásai közé tartozott, hogy amikor aktuális regényének utolsó fejezete megjelent, ő eltűnt Londonból. Na meg az, hogy szívesen tartózkodott a párizsi hullaházban az azonosítatlan holttesteket tanulmányozva.

A híres dán meseíró, Hans Christian Andersen látogatása Dickensnél legendás. Amikor a dán szerző jelezte, hogy pár hétig az angol író családjánál vendégeskedne - tíz évvel korábban ismerték meg egymást -, Dickens tolakodásként élte meg Andersen látogatását. „Meglehet, Hans Christian Andersen itt időzik majd nálunk – írta egy hozzá készülő barátjának –, ám ne izgassa magát felőle, nem okoz majd semmiféle kellemetlenséget … különösen, miután kizárólag dánul gagyog, illetve egyesek azt gyanítják, hogy még annak a nyelvnek a szabályaival sincs teljes mértékig tisztában” – áll a Híres szerzők titkos életé-ben. Családja barátságtalan és tiszteletlen volt a dán meseíróval, aki nem adta meg magát, csak azért is öt hétig maradt a Dickens-házban, pedig lakói mindent megtettek, hogy elüldözzék. Dickens állítólag egy feiratot helyzetett el a szobájában: „Hans Andersen öt héten át lakott ebben a szobában, ám a családnak ugyanez hosszú éveknek tűnt.”

Dickens végül egy stroke-ba halt bele, 1870. június 9-én, éppen a staplehursti vonatkatasztrófa ötödik érfordulóján. De valószínűleg ezt is meg tudta volna magyarázni.

Charles Dickensről a HVG e heti számában is olvashatnak.