Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura is ott lesz a FEZEN-en

Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura és a Korpiklaani is koncertet ad az idei székesfehérvári zenei fesztiválon, a FEZEN-en, amelyet augusztus 2-4. között tartanak a MÁV Előre pályán.

  • MTI MTI
Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura is ott lesz a FEZEN-en

Tizenhat éves történetében először idén nulladik nap is lesz a FEZEN-en, amely így tehát négynapos lesz. A nulladik napon dj-k játszanak, a hivatalos koncertek sorát a világ legjobb dzsesszgitárosának megválasztott amerikai zenész és dalszerző, Al Di Meola koncertje nyitja meg - közölték a szervezők.

A modern fúziós dzsessz egyik megteremtője, a Grammy-díjas Al Di Meola elképesztően gyors és virtuóz gitárjátékáról ismert. Eddigi karrierje során olyan kiválóságokkal zenélt együtt, mint Phil Collins, Carlos Santana, Stevie Wonder és Jimmy Page. Tavaly megjelent, a World Sinfonia című produkciójával készített Pursuit of Radical Rhapsody című albumát magyar dobossal, Kaszás Péterrel vette fel, több dalban közreműködött egy magyar vonósnégyes, a Sturcz Quartet, a felvételek egy részét Magyarországon rögzítették. A gitáros tavaly kétszer is fellépett hazánkban: novemberben a Budapest Kongresszusi Központban, decemberben pedig Szegeden.

A MÁV-pályán a gitárvirtuóz után a thrash metál népszerű előadói lépnek fel: a kaliforniai Machine Head legutóbbi albumát, a tavalyi Unto the Locust-ot hozza Székesfehérvárra, akárcsak a brazil Sepultura, amely a 2011-es Kairost mutatja be a FEZEN-en. A finn Korpiklaani, amely a tőle megszokott különleges folkmetállal érkezik a fehérvári fesztiválra, már dolgozik következő, Kunnia című anyagán.

A szervezők tájékoztatása szerint a helyszínen a kemping befogadóképessége duplájára nő. A Fehérvári Zenei Napokat 1997 óta rendezik meg, tavaly mások mellett a Dream Theater is fellépett.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.