szerző:
MTI

Egy háromdimenziós "zöld" mesére, a Dr. Seuss könyve nyomán született Lorax című animációra váltották a legtöbb jegyet a hét végén az észak-amerikai mozikban a nézők. A 70,7 millió dolláros (15,6 milliárd forintos) premier hétvégi bevétel a mozis toplista csúcsára röpítette a filmet, amely egyelőre az idei év legsikeresebben bemutatkozó produkciója az Egyesült Államokban és Kanadában.

A népszerű gyerekkönyv író, Seuss 1971-ben megjelent meséjének főhőse egy narancs színű manó, Lorax, aki a fák őrzőjeként azért küzd, hogy megmentse a világot. Lorax titkára egy 12 éves fiú bukkan rá, mert csak így juthat közel a kislány szívéhez, akit szeret.

A második helyen a Project X - A buli elszabadul című középiskolás srácokról szóló vígjáték végzett 20,8 millió dollárral (4,6 milliárd forinttal), a harmadik pedig az Act of Valor című katonai dráma lett 13,7 millióval (3 milliárd forinttal). Az első öt legnézettebb film közé még a Denzel Washingtonnal forgatott Védhetetlen és a Good Deeds jutott be fej-fej mellett hétmillió dollár (1,5 milliárd forint) körüli bevétellel.

Az Oscar-díjak 34 százalékkal növelték meg a The Artist iránti érdeklődést: a hét végén 3,9 millió dollárért váltottak jegyet a többek között a legjobb film díjával kitüntetett francia fekete-fehér némafilmre a nézők. A novemberi bemutató óta a film 37,1 millió dollárra (8,2 milliárd forintra) növelte észak-amerikai bevételeit, amit a produkció mögött álló Weinstein Co. nagy megelégedéssel nyugtázott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár

Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár

Egyetlen mondattal elintézte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Borkai-ügyet

Egyetlen mondattal elintézte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Borkai-ügyet

A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

Pikó: „Korrekt hangulatú” volt az átadás-átvétel

Pikó: „Korrekt hangulatú” volt az átadás-átvétel

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”