Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hatvankét saját gyártású, önálló televíziós műsort adott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak a Művészetek Palotája. Az erről szóló, ma aláírt megállapodás értelmében további 75 – az MR2-Petőfin és az MR3-Bartókon az év végéig leadandó – rádióadás is szerepel a csomagban.
A mozgóképes, komolyzenei koncertfelvételeket a Duna Televízió csütörtökön késő este adja, szombaton este főműsoridőben pedig a könnyűzenei koncerteket sugározza. Március 17-én Palya Bea, március 22-én pedig a Fischer Iván-féle Csajkovszkij-maraton felvételeivel indul a MüpArt és a MüpArt Classic.
„Az újdonság az, hogy innentől kezdve nem csak sporadikus lesz a jelenlétünk a közszolgálati médiumokban, hanem egy teljes műsorfolyammal képviseljük a minőségi kultúrát. Ráadásul nemcsak a helyszínt, de a tartalmat is mi adjuk” – mondta a hvg.hu-nak Szabó-Stein Imre, a Müpa kommunikációs tanácsadója.
A Nemzeti Filharmonikusoktól a jazz-ben utazó Dresh Quartetten át az odamondós rap-szövegeiről ismert Bëlgáig terjedő – 4 évnél nem „archívabb” – kínálatot a Müpa stábja gyártotta, illetve gyártja le. Mint Szabó Stein a hvg.hu-nak elmondta, bár a kereskedelmi csatornáknál is próbálkoztak, a „kultúrára ott finoman szólva sem nyitottak”. Az MTVA-val is hónapokig tartó tárgyalásokkal sikerült megegyezni, a piacinál jóval alacsonyabb áron. A mintákat az amerikai ABC 1970-es évekbeli In Concert, illetve a CBS Leonard Bernstein sorozatai adták, hasonlóval egyébként manapság – szintén In Concert címen, több-kevesebb rendszerességgel – a brit BBC4, a német ZDF, továbbá a német-francia Arte televíziós társaság is sikerrel próbálkozik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.