szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar VIVA és Music Television zenei osztályának éléről érkezett a NeoFM zenei vezetője.

Juhász Gergely 15 éves kora óta dolgozik a rádiós szakmában. Négy év vidéki rádiózás után került a Rádió1-hez, majd a Roxy Rádióban folytatta pályafutását. 2007-től már a Sláger Rádió szerkesztő-műsorvezetője. 2010-től a magyar VIVA és Music Television csatornák zenei kínálatának menedzseléséért felelős vezetőként dolgozott, mindeközben a Juventus Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként is tevékenykedett.

"A minap töltöttem be a 30. életévemet, és ekkor döbbentem rá, hogy az eddigi életem felét a rádiózással töltöttem. Nekem a rádiózás az igazi szerelmem, és külön örülök annak, hogy a Neóban újra Magyarország legprofibb rádiós szakembereivel dolgozhatok együtt" - mondta a Neo új zenei vezetője, aki műsorvezetőként is szerepet kap a rádiónál.

„A NeoFm életében lassan egy éve tartó folyamatos fejlődés fontos mérföldkövéhez érkeztünk, amikor a rádió programing személyi feltételeit teljes mértékben megteremtettük. Bolla Zsolt producer 'leigazolásával' és Erdős László programigazgató mellé Juhász Gergely zenei főszerkesztő érkezésével a személyi változások folyamata befejeződött” - idézi a közlemény Földes Ádámot, a NeoFM vezérigazgatóját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!