szerző:
MTI

Baleset következtében fiatalon Elhunyt Bernardo Sassetti portugál dzsesszzongorista és zeneszerző.

Negyvenegy esztendős korában balesetben elhunyt Bernardo Sassetti portugál dzsesszzongorista és zeneszerző. A fiatal zenészt csütörtökön érte halál, miután leesett egy szikláról a portugál Cascais városához közel fekvő Guincho strandon, ahol állítólag a következő könyvéhez készített fényképeket. Sassetti 1970. június 24-én született Lisszabonban. Kezdetben gitározni tanult, de kilencéves korában a zongorázás és a zeneelmélet iránt kezdett érdeklődni. 

Nagy hatással volt rá a két amerikai dzsesszzongorista, Bill Evans és Keith Jarrett munkássága. Az 1980-as évek végén a Portugáliába látogató vendégzenészeket kísérte a fellépéseik során, és dzsesszzongorázást tanított a fővárosban. 

Az 1990-es években Londonban dolgozott, ahol három albumot is készített a brit dzsessztrombitás és zeneszerző Guy Barker bandájával. Zongoristakarrierje mellett Sassetti számos filmhez komponált zenét. Mário Laginhával közösen nagysikerű koncertet adott hazánkban 2006-ban az A38 hajón.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Így (ne) gyűlöld meg magad egy egész életre!

Így (ne) gyűlöld meg magad egy egész életre!

Havi 2,7 millió forintért bérel irodát Áder János alapítványa

Havi 2,7 millió forintért bérel irodát Áder János alapítványa

Robottal csináltatta meg a házi feladatát egy 15 éves kínai lány

Robottal csináltatta meg a házi feladatát egy 15 éves kínai lány

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

Szíriában végeztek a párizsi merényletek egyik szervezőjével

Szíriában végeztek a párizsi merényletek egyik szervezőjével

RTL Klub: Meghalt a fiú, akihez közel fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugatihoz

RTL Klub: Meghalt a fiú, akihez közel fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugatihoz