Szoboszlay Eszter rendező és Mikulás Ferenc producer személyesen vesz részt a Fejberendező bemutatóján a június 9-ig tartó Annecy Filmfesztiválon - áll a közleményben.A Kecskemétfilm Stúdió Fejlakók sorozatának legutóbbi, Fejberendező című része kézi és számítógépes technikával készült 2011-ben. A sorozat az emberi agy működéséről szóló játékos elméletet mutatja be. "A fejünk, mint egy szekrény vagy egy kamra, kinyitható. Ide bekukkantva a polcokon, dobozokban, zsákokban, tárgyakat, kacatokat, kincseket, színeket, érzéseket, gondolatokat, emlékek képeit láthatjuk. Az elmélet szerint nem vagyunk egyedül. Mindannyiunk fejében lakók élnek. A fejlakók határozzák meg, mit érzünk, hogyan döntünk, hogyan látjuk a világot. A sorozat epizódjai utazások a fejekben" - idézi a sajtóközlemény a rendezőt.
Magyar animáció is lesz az annecy-i fesztiválon
Szoboszlay Eszter Fejlakók című sorozatának legújabb része, a Fejberendező című rövidfilm meghívást kapott a hétfőn kezdődő Annecy Filmfesztiválra, az animációs filmek legrangosabb nemzetközi seregszemléjére - tájékoztatta a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-t.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Ezért nem tudok propagandát írni
A NAV-hoz fordult a Gránit Alapkezelő, amiért Tiborcz István neve eltűnt egy magántőkealapja hivatalos adatai közül
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.