szerző:
MTI

Így laktok ti címmel irodalmi városnéző sétákat szervez Budapesten a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és az Imagine Budapest; az érdekes anekdotákkal fűszerezett, vezetett túrák résztvevői megtekinthetik többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes egykori lakhelyét.

Az irodalmi városnéző sétákat a 83. Ünnepi Könyvhét keretében a Palotanegyedben rendezi meg a két szervezet. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Pilinszky János életük egy-egy időszakában mindannyian szorosan kötődtek a Palotanegyed egyes épületeihez.

Az Imagine Budapest vezetői a FISZ irodalomtörténészeinek közreműködésével állították össze a túrát, amelyen érdekes történetekkel és korábban nem hallott anekdotákkal ismerkedhetnek meg a séta résztvevői - közölte a FISZ az MTI-vel.

A séta a Bródy Sándor utcából indul, ahol a résztvevők megtekinthetik, hol lakott Bródy Sándor és Jókai Mór, a Horánszky utcában pedig Emich Gusztáv nyomdász és Pilinszky János egykori otthonát mutatják be. Az út ezt követően Mikszáth Kálmán utolsó lakásához vezet, majd a Reviczky utcában Babits Mihály, Bánffy Miklós és Karinthy Frigyes otthona következik.

A séta során olyan kivételes helyszínekre juthatnak be az érdeklődők, amelyek a látogatók számára más alkalmakkor nem megközelíthetők, a vezetők bemutatják az írásokat ihlető tereket, a személyes drámák és játékos ugratások, valamint az írások gyötrelmes és boldog születésének helyszíneit. "Úgy tudjuk, hogy irodalmi témájú városvezetés még nem volt Budapesten. Ha ez a túránk sikerrel zárul, jövőre Budán az Attila út környékén szeretnénk egy ehhez hasonló irodalmi városismereti sétát szervezni" - tájékoztatta a FISZ az MTI-t.

A sétákat június 8-án, 9-én és 10-én szervezik, pénteken 16 órakor, a hétvégén pedig 10 és 16 órakor indítanak csoportokat. A túra időtartama nagyjából két óra, a részvétel díja 1000 forint, amelyért egy ajándékkönyvet is adnak a szervezők. A sétákra jelentkezni és jegyet váltani a www.imaginebp.hu/turak oldalon, vagy a Könyvhét ideje alatt a FISZ standjánál lehet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Több ezer gyorshajtót fogott a rendőrség

Több ezer gyorshajtót fogott a rendőrség

Inkább fizetnek a vizes vb szervezői, de nem adják ki a Hosszú Katinkáékkal kötött szerződéseket

Inkább fizetnek a vizes vb szervezői, de nem adják ki a Hosszú Katinkáékkal kötött szerződéseket

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni