Véletlenül 17. századi mesterművekre bukkantak

Véletlenül fedezett fel a Christie's aukciós ház szakértője két 17. századi mesterművet Franciaország keleti részén.

  • MTI MTI
Véletlenül 17. századi mesterművekre bukkantak

Az egyik képet idősebb Jan Brueghel flamand festő és Hans Rottenhammer német művész közösen készítette, értékét hatszázezer és egymillió euró közötti összegre becsülik. A másik, kisebb festmény, a szintén németalföldi Joachim Wtewael alkotása ötmillió eurót is érhet a szakértők szerint. 

A Christie's munkatársát egy magánházba hívták, hogy állapítsa meg egy később értéktelen másolatnak bizonyult festmény értékét. A szakértő kíváncsiságból megvizsgálta a ház egyik szobáját is. Itt fedezte fel a 31 centiméterszer 40 centiméteres képet, amelynek értékéről a tulajdonosok semmit sem tudtak. A szakértő a rézre festett alkotásban felismerte az Istenek lakomája: Bacchus és Ariadné házasságkötése című alkotást, amelyet Rottenhammer (1564-1625) és idősebb Jan Brueghel (1568-1625) közösen készített. Az 1601-ben elkészült képet az alkotók aláírták, árverezését június 21-én rendezik Londonban.

A másik, kisebb képet 1610-ben készítette Wtewael. Az alkotás, melynek értékét 2,5 és ötmillió euró közöttire becsülik, július 3-án kerül kalapács alá Londonban.