Szerényebb lett az idei operafesztivál, amelynek megnevezéséből a nemzetközi is kikerült, a rendezvény pénzügyi támogatásának csökkenése miatt a Kolozsvári Magyar Opera Triptichon-előadásának lemondására is rákényszerültek a szervezők.Mindettől függetlenül pazar, ám a korábbi évekhez képest szerényebb felvonulással nyitott a rendezvény, amely idén - az új vezető, Kesselyák Gergely szándékai szerint - utcán, téren, közterületen is várja a városlakókat, és mindazokat, akik ellátogatnak a fesztiválra.MTIA péntek esti nyitóparádét követően Puccini életéről és munkásságáról tartottak előadást, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig a fesztivál névadójának, Bartók Bélának a remekei - A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin - kerültek színre.A kolozsvári társulat elmaradó előadása helyett egy ingyenes operaelőadással várják a közönséget. A Bartók + 2 Szakáll című produkcióban a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszékének Bárdi Sándor Opera Stúdiója adja elő Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és Offenbach Kékszakáll című művét a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában június 14-én, csütörtökön este 9 órától.Az utcai produkciók közül kiemelkedik Puccini Toscája, a háromfelvonásos darab első két részét június 11-én és 13-án a Szent István téren mutatják be, a teljes, három felvonásos előadást pedig a város "tetején", a kilátónál adják elő június 15-én.
Miskolcon elkezdődött az operafesztivál
Látványos nyitóparádéval, jelmezes zenés felvonulással megkezdődött péntek este az operafesztivál Miskolcon, a Bartók+Puccini rendezvény számos színházi, közterületi produkcióval június 17-ig várja nem csak az opera szerelmeseit a borsodi megyeszékhelyen.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.