Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Stéphane Lissner marad 2017-ig a milánói Scala intendánsa, fizetését azonban - Daniel Barenboim főzeneigazgatóéval együtt - csökkentik.
Az 56 éves Lissner 2005 óta áll a Scala élén, vezetői mandátumának meghosszabbításáról hétfőn döntött a milánói operaház igazgatósága, amely azonban arról is rendelkezett, hogy Lissner és a főzeneigazgató Daniel Barenboim javadalmazását 10 százalékkal csökkentik. Az előadásokon közreműködő másik 11 karmester is arra számíthat, hogy ugyanilyen mértékben mérséklik a gázsijukat. "Spontán döntést hoztak a válságos gazdasági helyzetben" - jegyezte meg Lissner. "Mi támogatni akarjuk a színházat" - tette hozzá.
A színvonalból nem engednek, de törekszenek arra, hogy "olcsóbbá tegyék" a produkciókat - erről tanúskodik a Teatro alla Scala honlapján közzétett műsorterv is. Az új produkciók jelentős részét ugyanis más operaházakkal koprodukcióban állítják ki.
2013 januárjában Verdi születésének 200. évfordulójára például új Falsaff-előadással készülnek, amelyet a londoni Királyi Operával és a torontói operaházzal közösen mutatnak be. A februári Nabucco is koprodukció a brit királyi színházzal.
A másik évfordulós zeneszerző, Richard Wagner A bolygó hollandi című operáját a zürichi és az oslói operaházzal együtt, Andreas Homoki - az új zürichi intendáns - rendezésében, a címszerepben Bryn Terfellel viszik színre ugyancsak februárban.
Egy különlegességhez is akadt koprodukciós partner: Alexander Raskatov Bulgakov Kutyaszív című írásából komponált operát. Az orosz kortárs zeneszerző darabjának premierjére az amszterdami operaházzal együtt vállalkozik a Scala.
Következő májusra új Ring-sorozatot is terveznek, amelyben a berlini Staatsoper Unter den Linden és az antwerpeni zeneház lesz a milánói operaház partnere.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.