Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Visszahívta a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatóját a siklósi képviselő-testület a várszínházat üzemeltető cég ügyvezető igazgatói posztjáról szerdai rendkívüli ülésén - írta az Új Dunántúli Napló csütörtöki számában.
A baranyai napilap szerint a színházi munka és a kulturális programok szervezését és irányítását továbbra is az ismert színész-rendező végzi majd a Siklósi Várszínházban, a kft. irányításával viszont "a menedzserszemléletű" Mojzes Tamást bízták meg augusztus elsejétől.
Az Új Dunántúli Naplónak Varga Tamás, Siklós fideszes alpolgármestere azt mondta, a nyári színházi produkciókra túl kevés néző váltott jegyet. Balikó Tamás a napilapnak azt nyilatkozta, hogy egyetért a menedzseri és a programszervezői feladatok kettéválasztásával, ám abban biztos, hogy a bevétel elmaradásával kapcsolatos becslések túlzók, azok nem haladják meg a tízmillió forintot.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Meglehetősen szabad kezet kapna.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Május vége óta többször is el kellett halasztani az Ax-4 misszió indítását.
Nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.