A vérünket akarják – megadjuk

A Magyar Vöröskeresztről nem sokat tudnak a polgártársak, legfeljebb azt, hogy valami nemes dologgal foglalkoznak, azt viszont még a reggeli halálos baleset-tvösszefoglalók nézői sem, hogy a sárkányhajóban is érdekeltek lennének. Ha baj van, nyílván segítenek, önkéntesen és önfeláldozóan, ez van benne a munkaköri leírásukban.

Eddig azt is gondoltuk, az önzetlen és segítőkész embereknek a mártírokhoz hasonlóan nincs humorérzékük. De van. A MV – a levélpapír tetejét egy denevér uralja, a rendezők vöröskeresztes emblémája szerényen a jobb alsó sarokban látható - elpostázta a meghívótját a puhány, cinikus és mindig botrányokra éhes sajtómunkásoknak, abból a célból, hogy adjanak hírt a Vámpírok éjszakája címmel megrendezendő véradónapról.

AP

Azt tesszük, sőt: el is megyünk augusztus 11-én a polgári strandfürdőbe, mi több, erre biztatunk mindenkit. Bemelegítés ugyanott, reggel 9-től a II. Sárkányhajó fesztiválon. A sárkányhajózást a keleti szél hozta ide, amúgy attraktív vízi sport, kiváló csapatépítő tréning, príma tarsasági esemény: sok pompás hajó úszik, a fedélzeten és a parton egyaránt jól érzik magukat az emberek.

A véradás olyan esemény, amire az emberek nem azért mennek, mert látni szeretnék, hogyan veszik le mások vérét, hanem azért, hogy leadják, amire nekik nincs szükségük, de másnak annál inkább. A procedúra egyszerű, fájdalommentes: az ereinkben keringő 4 és fél liter vérből lecsapolják azt a pár decit, ami nélkül – az enyhe szédülést leszámítva – még jól van, aki adja, ám az, akinek pont ennyire és pont azonnal van szüksége vérre, különben meghal, és már régóta vágyik arra, hogy csak egy apró kellemetlenséggel járó szúnyogcsípés után ezt a kis szédülést érezze.

A vérrel – nemcsak nyáron, amikor a természet rémisztő aránytévesztéssel lényegesen több rosszul létet produkál, mint amennyi  életmentő vér rendelkezésre áll, például a halaszthatatlan műtétekhez – mindig baj van, annyi mindenképpen, hogy sosincs belőle elég. Ezért kell a véradás.

Már délután egytől lesz látványosság (napfényben - amit rühellnek a vámpírok - keresik a legszebb és a legrusnyább vámpírt), kis vámpírok barátságpróbát tartanak, délután hattól kezdődnek a lecsapolás-fesztivál kísérő eseményei: lesz újraélesztési verseny, táncbemutatók (vámpírok tánca?), arcfestés, fogsorvizsgálat, vérszívóverseny, fotózkodás Drakulával.

Lugosi Béla, mint Drakula: vérvaló.

null

Az esemény fővédnökeként a feszített víztükör felett végig ott lebeg Lugosi Béla bá, valamint hűséges vérszívó lakájai, Ed Wood és az IMF szelleme. Este a kertmoziban meg lehet nézni Roman Polanski: Vámpírok bálja című filmjét, ha valaki még nem látta azért, ha látta, azért.

Előtte a menü felállítás így mutat: tojásos-hagymás sült vér (a tyúkok hozzájárulnak, a disznók az életükkel fizetnek érte), véres hurka (már megint a disznók járnak rosszul), vérpörkölt és véres sült pite. Az itallapról főleg koktélok kérhetők, vérvörös mindegyiknek a színe: pulzus koktél, daiquiri, Batman-koktél.

A szervezők kérik a részvevőket, legyenek minél többen (hozzanak magukkal még egy megfelelő vénájú embert), valamint ne felejtsék otthon a véradó parti kötelező kellékeit: nyakkendőt, fokhagymát, és persze minél több vért. Fecskendőről, tűröl, higiénről és gyűjtőedényről ők gondoskodnak. Az nem ér, hogy többen mennek haza annyi vérrel, mint amennyit magukkal (magukban) hoztak.

Szintén kérik az adakozókat, hogy legyen náluk a TAJ-kártyájuk, egyéb személyi iratuk, ám a vércsoport meghatározásával otthon ne bíbelődjenek.

Az adományozók természetesen a Magyar Vöröskereszt hátborzongató ajándékait kapják. Még annyit közölnénk, akár szolgálatilag is, szeretünk ilyen sajtóközleményt kapni. Mondhatni, a vérünket adjuk érte.