Idén azzal a küldetéssel mentem ki a Szigetre, hogy abban a másik dimenzióban a szagokra fókuszálva létezzem. Ez a misszió viszont már akkor elbukott, amikor a bejárat előtt egy jó üzleti érzékkel megáldott hajléktalan egy furcsa edénnyel a kezében elindult felénk – benne sárga folyadék, és egy fehérrépa. Azt mondta, Szigethúgy van benne, és csak egy korty sört kért érte cserébe.

Bár a K hídon túl minden hamar átcsap valami szürreális szabadságba, és nemigen jön olyan szituáció, ami akkor és ott zavarba ejtő moralizáló kérdéseket vetne fel bennünk (másnap annál inkább), ezen a ponton a szagláson kívül mégis okosabbnak éreztük beizzítani a többi érzékszervünket is.

Stiller Ákos

Persze ha fehérrépával kevergeti, akkor fehérrépával kevergeti. Van ilyen. Megrázzuk magunkat, aztán indul a sodródás, bele az ismerős arcok áramába, akikről rögtön tudod egy helloszia puszi alapján, mit ivott, és mióta van kint, közben pedig nem érted, minek rakta magára azt a furcsa pacsulit, ami sosem passzolt a sör szagához.

Serceg a kajaszag a halántékodon, összecsúsznak a strandok, a vidámparkok meg a vidéki búcsúk szagemlékei a fejedben, aztán te is a pulthoz fordulsz.

A faanyagba égett alkohol szaga keveredik azzal, amit menet közben már a dekoltázsodba öntöttek valami mély drum&bass ütemre. A testnyílásaidba pörkölődik a por, beleállsz a szélgépbe, áttrappolsz a cigi, meg egyéb füstökön, az ötödik pálinka után már nem érdekel, fokhagymaszagod van-e a lángostól, aztán visszavonhatatlanul jutsz el a Toi Toi sorig.

A Toi Toi pedig nem csak egy doboz, amiben keveredik a fekália, a húgy és a tisztítószer szaga, és ahol, ha nem figyelsz, simán belenyúlhatsz egy használt tamponba. Van abban valami transzcendens báj, amikor megpróbálva kizárni a szagokat, az ülőke fölött egyensúlyozva röhögsz azon, hogy a techno sátor hogy rázza az egész testedet, miközben a minimál fényben próbálsz célozni, és nem lemaradni arról sem, min flesselnek az ajtó előtt az új holland haverjaid a táskádat szorongatva. Igazi érzékszervi kihívás.

Mint ahogy az egész Sziget is az. Egyszerre szűnnek meg és erősödnek fel, egyszerre válnak szét és olvadnak össze az érzékszerveid, akár pár óra alatt.

Stiller Ákos

A hajadat tartósítja a por, a bőrödön ott van a nyoma valami gagyi matricának, a hallásod a Tejútba tágul, idióta napszemüvegben gizdulsz a vaksötétben is, a hangod egy oktávval lejjebb szól (de legalább bármelyik idegenhez odamehetsz dumálni), rájössz, hogy jobban karban kéne tartanod a headbangelő izmaid, a végén az orrfújás után a zsebkendődbe pedig biztosan megérkezik az a bizonyos fekete esszencia.

Olyan ez a fesztivál, mint egy jó könyv, amit újra és újra el lehet olvasni, és mindig mást fog mondani ugyanaz a sztori. Van, hogy irritál, van, hogy rád talál a szerelem (vagy valami, amit annak hiszel), van, hogy katarzisba botlasz életed koncertjén, vagy éppen unod az egészet. Az érzékszervek viszont biztosan nem ússzák meg. Szimplán orrnak lenni pedig ott kint, biztos, hogy nem érdemes.