szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Év végén változtathatják meg a Zone Reality tévécsatorna nevét CBS Realityre – mondta az mmonline.hu híroldalnak Louise Cottrell, a Chello Zone terjesztésért felelős elnökhelyettese.

A Chello Zone szórakoztató csatornái az európai, közel-keleti és afrikai régió 83 országban, többek között Magyarországon is CBS-csatornákká alakulnak át – közölte korábban az mmonline.hu.

A CBS 30 százalékkal részesedik majd a csatornákból a nemzetközi védjegyért, illetve a szolgáltatott tartalomért cserébe. A csatornákat továbbra is a Chello Zone irányítja majd, de új igazgatóságot neveznek ki az élére a CBS és a Chello Zone képviselőiből.

A cél a vállalat fejlesztése, és az, hogy a már meglévő nagyon erős alapra, vagyis a régióban már létező márkaportfólióra építsenek – mondta most a portálnak Louise Cottrell, a Chello Zone terjesztésért felelős elnökhelyettese.

„Úgy tervezzük, hogy a Zone Reality csatorna neve az év utolsó negyedévében fog CBS Realityre változni” – tette hozzá.

Dermot Shortt, a Chello Zone vezérigazgatója az mmonline.hu kérdésére azt mondta, hogy a névváltoztatással CBS-műsorok is adódnak majd a CBS Reality műsorához, ami bővíteni fogja a csatorna kínálatát.

A Chello Zone vezérigazgatója hozzátette, egyéb csatornaátnevezéseket egyelőre nem terveznek, Magyarországon csak a Zone Reality fog változni.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!