A Franciaországban 2011 novemberében debütált vígjáték egy baleset folytán teljesen megbénult párizsi arisztokrata igaz történetén alapul, akinek a sorsát teljesen megváltoztatja új gondozója, aki kilátástalanul hátrányos helyzete dacára talpraesettségével és humanitásával visszaadja a férfi életkedvét.
A francia filmek külföldi rekordját korábban 23,1 milliós mozinézőszámmal a 2001-ben forgalmazott Amélie csodálatos élete tartotta. Az UniFrance hétvégi közleménye szerint az Életrevalókat Franciaországban húszmillióan, világszerte pedig már mintegy 25 millióan látták. A vígjátékot eddig ötven országba adták el, de Ausztráliában, Új-Zélandon és Angliában még nem láthatta a közönség. Az amerikai filmipar ugyanakkor már lecsapott rá: készül a film új feldolgozása.
Az Eric Toledano és Olivier Nakache alkotópáros rendezésében, Francois Cluzet és Omar Sy főszereplésével forgatott komédia Németországban különösen népszerű volt, 8,6 millióan nézték meg. A francia filmeknek világszerte összességében 66 millió nézője volt tavaly.
A 2011 májusában a cannes-i filmfesztiválon debütált, majd az idei Oscar-gálán öt szoborral díjazott The Artist című némafilmet 12,7 millióan látták külföldön.