szerző:
hvg.hu/MTI

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtök délután, Zelnik István kérésére hivatalában fogadta az ismert műgyűjtőt, akivel közel egy órát tárgyalt többek között a Seuso-kincsek lehetséges sorsáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A megbeszélésen L. Simon László megerősítette, hogy a magyar állam továbbra is a Seuso-kincsek tulajdonosának tekinti magát, azok visszaszerzése érdekében minden törvényes megoldás előtt nyitott - írta közleményében a minisztérium.

Zelnik István ígéretet tett arra, hogy a kincsek visszaszerzésére vonatkozó megoldási javaslatát írásos formában is eljuttatja az államtitkárhoz, így a további lépéseket a kormányzat annak ismeretében fontolhatja meg. A minisztérium nem közölt további részleteket a tárgyalásról.

A római kori Seuso-kincs az egykori Pannoniából származik. Az ezüsttárgyakat vélhetőleg Polgárdi környékén illegálisan ásták ki, és valószínűleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy angol befektetési társaság. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert.

Zelnik augusztus elején jelentette be, hogy megvásárolná és hazahozatná a Seuso-kincseket. Később a Hír TV Kontraszt című műsorában azt mondta, hogy ugyan a jelenlegi kulturális államtitkársággal akkor még nem vette fel a kapcsolatot, másfél évvel ezelőtt Szőcs Géza akkori kulturális államtitkárral állapodott meg arról, hogy megkísérli a Seuso-kincseket visszahozni az országba.

A műgyűjtő akkor kitért arra, hogy ezután titkos tárgyalásokat folytatott a kincsek megvásárlásáról, és azokról rendszeresen tájékoztatta a magyar illetékeseket. Hozzátette, hogy idén május 31-én aláírta a kincsek felének megvásárlásáról szóló szerződést és a szerződésről a kormány is kapott másolatot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága korábban azt közölte, nincs dokumentálható nyoma annak, hogy az elmúlt két évben a Seuso-kincsek egy részének vagy egészének esetleges hazahozataláról bárki hivatalosan tárgyalt vagy egyeztetett volna a kormány illetékeseivel.  

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Tarlós István: Nem szélesítik ki a Lánchidat, leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

Tarlós István: Nem szélesítik ki a Lánchidat, leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

Főhetnek a fejek a Sonynál, minden érkező okostelefonjuk kiszivárgott

Főhetnek a fejek a Sonynál, minden érkező okostelefonjuk kiszivárgott

Mielőtt Dzsudzsákékkal találkozott volna, lemondta a válogatottságot a szlovák csapatkapitány

Mielőtt Dzsudzsákékkal találkozott volna, lemondta a válogatottságot a szlovák csapatkapitány

"Nyomorék lettem" - mondja Rékasi Károly, aki már az öngyilkosságon gondolkodott

"Nyomorék lettem" - mondja Rékasi Károly, aki már az öngyilkosságon gondolkodott

Párosban döntőzhet Stollár Fanny

Párosban döntőzhet Stollár Fanny

Fülke: „A Fidesz akkor sikeres, ha keménykedik”

Fülke: „A Fidesz akkor sikeres, ha keménykedik”