A szerepet a Magyar Állami Operaházban régóta rendszeresen éneklő fiatal erdélyi bariton október 19. és 25. között három alkalommal lépett színpadra az 1997-ben elhunyt Giorgio Strehlernek, a milánói Piccolo Teatro egykori igazgatójának 1973-as legendás rendezésében bemutatott produkcióban, amelyet 21. alkalommal újított fel a párizsi opera az idei évadnyitásra. A közel negyvenéves produkciót a premieren Solti György vezényelte. Ilyen sokáig még egyetlen operaelőadást sem játszottak Párizsban. A 2012-es felújítás közönsége az előadások végén két énekest részesített hatalmas ünneplésben: a grófnét alakító brit szopránt, Emma Bellt és Molnár Leventét. Figaro szerepét az olasz Alex Esposito, Susannát a svéd Camilla Tilling, Marcellinát a skóciai Marie McLaughlin, Cherubinót pedig a szintén svéd Anna Grevelius alakította. A magyar bariton már mindegyikükkel énekelt különböző külföldi előadásokban, de Párizsban most először léptek fel együtt. Molnár Levente az MTI-nek elmondta: "a Bastille-ban debütálni olyan, mintha az ember megmászta volna a Himaláját. Egy A-kategóriás operaházban énekelni a karrier csúcsát jelenti egy énekes számára. Itt nagyon kritikus a közönség, vagy szeretik az embert, vagy nem, mert általában nagyon jó az énekesi gárda". Az 1983-ban Gyergyóremetén született Molnár Levente a csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola magánének szakának elvégzése után 18 évesen, 2001-ben debütált az aradi Nemzeti Színházban. Ugyanebben az évben nyert felvételt a Nagyváradi Zeneegyetem magánének szakára, ahol román mesterei voltak, többek között Marian Boboia. 2009 óta a müncheni Bayerische Staatsoper társulatának egyik vezető művésze, de évente 4-5 hónapig a világ számos operaházában, a budapesti mellett egyebek mellett a londoni Covent Gardenben, a bécsi Staatsoperben vagy Bordeaux-ban is fellép. Anyaszínházának azonban továbbra is a Magyar Állami Operaházat tekinti, ahol 2004-ben mutatkozott be, és saját szavai szerint "ott vált igazi operaénekessé" nagyon széles repertoárt kialakítva. Molnár Levente Almaviva szerepét legközelebb vasárnap énekli Budapesten.
Erdélyi magyar baritont ünnepeltek a párizsi Bastille Operában
Ovációval ünnepelte a párizsi közönség a Bastille Operában Molnár Leventét, aki a Figaro házassága című Mozart-opera Almaviva grófjának szerepében debütált a világ egyik legjelentősebb dalszínházában.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.