Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Hans Werner Henze, az egyik legjelentősebb kortárs német zeneszerző.
A Schott Music kiadó, amely ötven éven át adta közre Henze műveit, szombaton közölte, hogy a zeneszerzőt - aki régóta Parkinson-kórban szenvedett - egy drezdai kórházban érte a halál.
Henze életműve több mint 130 műből áll: komponált színpadi műveket, szimfóniákat, concertókat, kamaradarabokat és filmzenét is. Az egyik világszerte ismert műve, a 9. szimfóniája, amely Anna Seghers híres regényének, A hetedik kereszt című műnek a témáját dolgozta fel, Henze mély antifasiszta meggyőződését tükrözi. Másik világszerte ismert műve a Die Bassariden (Bacchánsnők) című egyfelvonásos operája, amelyet 1966-ban mutattak be a Salzburgi Ünnepi Játékokon.
Henze a nyugatnémet Güterslohban született 1926. július elsején. A náci Németországban nőtt fel, első művét 12 évesen komponálta. A braunschweigi állami zeneiskolában tanult zongora, ütőhangszerek és zeneelmélet szakon. A háború után a heidelbergi Egyházzenei Intézet növendéke volt, majd zeneszerzést tanult Darmstadtban és Párizsban.
A Manon Lescaut történetét feldolgozó Boulevard Solitude című operáját 1952-ben mutatták be. 1953-ban Henze Olaszországba települt és azóta ott élt. A hatvanas-hetvenes években vált fontossá számára a zene és a politika ötvözése, ebből a korszakból származik a Che Guevara kubai forradalmár emlékének szentelt egyik oratóriuma. Utolsó, 10. szimfóniáját 2000-ban fejezte be, a Birminghami Szimfonikus Zenekar mutatta be Sir Simon Rattle vezénylésével.
Különösen gyászolja Henzét a drezdai Semperoper, ahol We come to the River (Elérjük a folyót) című operáját szeptember 13-án mutatták be Elisabeth Stöppler rendezésében. "Művei nagy jelentőséggel bírnak a Semperoper és a drezdai Staatskapelle számára - írják a színház honlapján - Hálásak vagyunk, hogy az ő operájával nyithattuk meg a szezont."
Christian Thielemann, a Staatskapelle vezető karmestere szerint Henze a hangzás fenoménja volt, "szokatlan hangszerelési megoldásaival mindig Richard Strausst juttatta eszembe."
Henze a Berlini Filharmonikusok és a massachusettsi Tanglewoodban lévő Berkshire Music Center rezidens zeneszerzője volt.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.