Az amerikai színész a nemzetközi közösségnek a földrengés sújtotta Haiti megsegítését célzó kampánya keretében érkezett Bolíviába és kedden találkozott Morales államfővel is. Evo Morales arra kérte a színészt, hogy csatlakozzon "a kokalevél legalizálásáért folyó nemzetközi (bolíviai) kampányhoz" – közölte kedden az elnöki hivatal minisztere. Juan Ramón Quintana szerint az elnök elmagyarázta Sean Penn-nek, hogy milyen ősi hagyományai vannak a kokalevél fogyasztásának: az Andokban évezredek óta használják a kokalevelet rágva, illetve tea formájában gyógyászati célokra, éhség, fáradtság és a magashegyi hatások ellen, valamint rituálékhoz.Bolívia 2011-ben döntött úgy, hogy tekintettel a kokalevél hazai felhasználási szokásaira, kilép az ENSZ 1961-ben elfogadott kábítószer-egyezményéből.A miniszter szerint Sean Pennt az elnök arra is kérte, hogy támogassa Bolívia csendes-óceáni kijárathoz jutásra vonatkozó követelését. Bolívia a Peruval együtt Chile ellen vívott 1879-83-as háborúban veszített el 120 ezer négyzetkilométernyi területet egy 400 kilométer hosszú tengerparti sávval együtt. "A tengerhez való visszatérés" az alkotmányban is szerepel, és a bolíviai belpolitika egyik fő témája.Amikor újságírók a felkérésekről faggatták, Sean Penn csak annyit válaszolt: "Haiti nagykövete vagyok". Később Evo Moralesszel együtt jelent meg egy futballmeccsen.
Sean Penn a kokalevelek legalizálásáért fog küzdeni?
Sean Pennt a kokalevél-legalizálás nagykövetének kérte fel a bolíviai elnök. Az Oscar-díjas amerikai színész-rendezőtől Evo Morales azt is kérte, lobbizzon Bolívia tengeri kijárathoz jutásáért - közölték a bolíviai hatóságok.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, magyar Gripen biztosította a leszállását Budapesten
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.