A legnagyobb példányszámban eladott dalok rangsorát a hivatalos brit kislemez-toplista elindításának hatvanadik évfordulója alkalmából hozták nyilvánosságra. A listán 123 helyezettet tüntettek fel, csupa olyan dalt, amely legalább egymilliós eladást produkált.Elton John Diana hercegnő emléke előtt tisztelgő kislemezéből 4,9 millió példányt adtak el Nagy-Britanniában, amit egyetlen előadó sem tudott túlszárnyalni. A második helyet a Band Aid 1984-es slágere, a Do They Know It's Christmas foglalta el, amelyből 3,69 millió példányt vettek a britek. A harmadik a Queen Bohemian Rhapsody című dala lett 2,36 milliós eladással.A Beatles 1964-es sikerszáma, a Can't Buy Me Love a 25. helyen szerepel Whitney Houston I Will Always Love You című dala előtt. A milliós példányszámban elkelt számok előadói között található a listán a Frankie Goes to Hollywood és Adele is. De a Teletubbies is felküzdötte magát a nagyok közé, mivel a gyereksorozat tévés slágere, a Teletubbies Say "Eh-Oh!" is 1,11 millió példányban fogyott.A rangsorban a legtöbb, összesen hat számmal a Beatles jelenik meg. Rihanna három dallal került fel a listára, a Boney M, Celine Dion, Engelbert Humperdinck, a Frankie Goes to Hollywood, John Travolta és Olivia Newton-John pedig két-két számmal.Az adatok alapján a kilencvenes években taroltak a legjobban a kislemezek: 32 slágerből kelt el több mint egymillió példány a szigetországban.
Elton John mindenkit lenyomott a brit slágerlistákon
Elton John 1997-es dupla kislemeze, a Candle In The Wind és a Something About The Way You Look Tonight című dalokat tartalmazó korong lett minden idők legtöbb példányban elkelt kislemeze az Egyesült Királyságban.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.