A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő country-rock együttes énekese, Stevie Nicks szerint nem ez lesz a banda utolsó turnéja. "Amíg élünk, biztosan nem lesz olyan, hogy utolsó turné" - húzta alá az énekes. Az Egyesült Államok és Kanada 34 városát érintő koncertsorozat április 4-én indul az ohiói Columbusból és június 12-én ér véget Detroitban.A turnét az 1977-es nagysikerű Rumours című album megjelenésének 35. évfordulójához időzítették. A korongból több mint 40 millió példány fogyott világszerte, és négy bombasikerű kislemezt hozott a bandának. A lemezt újra kiadják a közeljövőben eddig nyilvánosságra nem hozott stúdió- és élő felvételekkel gazdagítva. 1967-es londoni megalakulás óta többször változott a banda felállása. A 2013-as turnén az énekes Stevie Nicks, a gitáros Lindsey Buckingham, a dobos Mick Fleetwood és John McVie basszusgitáros lép színpadra. A hosszú szőke hajáról és fodros-bodros ruháiról ismert 64 esztendős Nicks szerint újra turnézni mindig "nagy kihívás"."Nem akarom, hogy évente vagy másfél évente legyen egy Fleetwood Mac-turné, és éppen emiatt lesznek az emberek mindig izgatottak a hír hallatán" - húzta alá az énekes, aki nemrég fejezte be a 2011-es In Your Dreams című szóló albumát népszerűsítő kétéves turnéját. Hozzátette, hogy bár a bandatagok mindegyike már a hatvanas éveiben jár, ha épp nem zenélnek együtt, akkor is rengeteg dologgal foglalkoznak.
Újra turnéra indul a Fleetwood Mac
Turnézni készül jövőre a Fleetwood Mac nevű angol-amerikai együttes, amely utoljára 2010-ben indult útnak, hogy nagyszabású koncertsorozattal ajándékozza meg rajongóit.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.