szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pedro Almodóvart ünnepelte az amerikai filmakadémia Londonban. Az Oscar-díjas spanyol rendező pályafutására visszatekintő csütörtöki rendezvényen neves kollégái és csodálói is megjelentek, köztük a divattervező Jean-Paul Gautier, Peter Morgan forgatókönyvíró és Stephen Frears rendező.

Quentin Tarantino videoüzenetben azt mondta, hogy Almodóvart tartja a legnagyobbra a kortárs rendezők közül.

A spanyol rendező a hetvenes évek végén, a diktatúra után indult kreatív filmes nemzedék egyik vezéregyénisége lett. Sajátos hangulatú, gyakran tabukat feszegető munkáival olyan nagyszerű színészek pályafutásának adott lendületet, mint Penélope Cruz vagy Antonio Banderas. A komédia, tragédia és melodráma egyvelegét kínáló történeteinek zenei világa is emblematikus.

Almodóvar 1988-as Asszonyok az idegösszeomlás szélén című filmjével lett világhírű. Tíz évvel későbbi, Mindent anyámról című alkotása elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart. Az amerikai filmakadémia 2002-ben Beszélj hozzá! című filmjének forgatókönyvét is díjazta. Legutóbbi alkotásában, a tavaly vetített A bőr, amelyben élek című thrillerben hosszú idő után ismét egyik kedvenc színészét, Banderast rendezte.

Almodóvar hangsúlyozta, hogy megtisztelőnek tartja a hollywoodi elismerést, ugyanakkor kissé meglepte. Alkotói, produkciós és rendezői munkamódszere különbözik a nagy stúdiókétól – magyarázta. Hollywood rá irányult figyelmét minden független filmkészítő nevében fogadja el – tette hozzá.

"Számomra érthetetlen okokból Hollywood kivételezik velem. Talán azért, mert annyi minden történik a filmjeimben, és ez szórakoztatja őket" - jegyezte meg a 63 éves filmes.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Eljönnek a magyarok gyerekeiért – fenyegetőzött Beregszászon egy maszkos férfi

Eljönnek a magyarok gyerekeiért – fenyegetőzött Beregszászon egy maszkos férfi

Két évre bezár egy belvárosi luxusszálloda

Két évre bezár egy belvárosi luxusszálloda

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen