A nosztalgia alapjáraton többnyire szimplán hamis, önbecsapó érzékcsalódás. Minden éra csak utókori szemmel annyira szép. A múlt Elveszett Aranykorába visszavágyók (akár az utópikus jövőbe menekülők) olyanok, mint Alfred Bester novellájának hőse, Addyer. „A mi korunk a legrosszabb az egész történelemben” – fakad ki. Az idősíkok technikusa, Jelling csak legyint. „Mindenki minden korban ezt mondja, de higgye el nekem, mindegy mikor él, hogyan él, mindig él valaki valahol, aki azt hiszi, hogy maga él az Aranykorban… Az évek távlatából minden kor – a sajátunkat kivéve – csodásnak és fényesnek tűnik.”

A szabályerősítő kivételek egyike a szilveszteri magyar tévéműsor. Az tényleg jobb volt a kádárizmusban. Akkor műsorpolitikai kabinetkérdés volt az év utolsó napjának adása, minimum KB-titkári szinten döntöttek arról, mi mehet képernyőre. Komlós János (majd halála után az ő legjobb tanítványai) kitettek magukért a Mikroszkópon, a Rádiókabaréban, a tévés produkciókban.
Ügyelt rá a puha diktatúra, hogy ha valakinek az év során nem sikerült, akkor Szilveszter napján kiereszthesse a gőzt.

Egy harsány röhögésbe fulladt az ország. Akkor ugyanis volt motiváció: a rettegés emléke. ’56-ban a pártmunkások, ÁVH-sok kisebbik részét lámpavasra húzták, meglincselték, a nagyobbik hányaduk pedig a káderdűlőn vacogott, hogy őt is darabokra szedi a népharag. Három nagy tartóoszlopa volt a kádárizmusnak: a rubelalapú szovjet földgáz és olaj, a dolláralapú nyugati hitelek, s végül, az, hogy megtanulták a leckét: ha engedjük a széles néptömegeknek, hogy kiröhögjenek bennünket, ha jól szórakoztatjuk őket, akkor kevesebb sansz van rá, hogy begurulnak.

Régen álmukból felkeltve ők mentették meg a szilveszteri műsort: Gálvölgyi János, Medveczky Ilona, Sas József

MTI Fotó: Kallos Bea

Mi a motiváció ma arra, hogy jó szilveszteri műsor szülessen? Semmi. A lakosság nem fogja megostromolni a tévészékházak egyikét se. A kereskedelmi szempontból releváns, 18-49 év közötti, illetve átlagnál magasabb jövedelmű réteg többsége ilyenkor változó nívójú bulikon részegedik le, esetleg elhúz honi vagy külországi wellness-központokba. Maradnak az átlagos vagy az alatti életszínvonalú kisgyerekes családok és a nyugdíjasok.

Ezek a szegmensek - a Lajtán túl - képviselnek akkora vásárlóerőt, hogy értük is megérje valamit produkálni. Nálunk nem. Így aztán az országos kereskedelmi tévék konzerv- és töltelékműsorokkal próbálják valahogy túlélni a szilvesztert. Krokodil Dundee 3, Lúzer SC, Amerikai Pite, Beverly Hills-i nindzsa. Ez és ehhez hasonló a két országos magántévé és a Viasat3 filmkínálata. A Hír Tv véget nem érő ismétlésekkel tudja le az évzárót, az Echo Tv Ismerős Arcok-koncerttel örvendezteti nézőit. Az ATV megpróbálta feltámasztani az Aranykort. Sas József mint Komlós János utolsó hiteles tanítványa feszíti pattanásig a szoci törzsközönség rekeszizmait.

Hiába a sikamlós poénok, a kacajtól rezonáló falak. A nosztalgia vágyakozás az egykor volt eredeti után, de pont ezért nem teljesedhet be soha. A legendás kádári szilveszterekhez kellett a cenzúra, az, hogy csak a Parabolában lehessen pucér nőt látni és igazán zaftos disznó vicceket hallani. Így már nincs ugyanaz a hatás. Ez már nem is a hajdani kabaré árnyéka. Hanem az árnyék árnyékának árnyéka, körülbelül.

Ennél jóval kínosabb, ha a kereskedelmi tévé, ahelyett, hogy megelégedne egy sokadszorra leadott B-kategóriás vígjátékkal, alibiből összehoz valami izzadságpárát lehelő borzalmat. Erre példa a Tv2, ahol a Lúzer SC után – Szilveszteri Hanyatt Vágta, Frizbi Hajdú Péterrel, végül Retró B.ú.é.k 2012 – szórakoztatatással próbálkoznak. Nem kellett volna. Akkor már inkább a Sas Józsi. De nincs gáz, piacgazdaság van, a saját pénzükből blamálják magukat. Amire nincs bocsánat, az a közszolgálati óévbúcsúztató.

Mondhatni (egy régi kabarés poén parafrázisával élve), az MTV-ben a tévéostrom óta nem láthattunk ekkora égést. Persze csöndes, láng nélküli kémiai égés ez, de annál csúnyább. A nézőnek is szenvedés Bagi Ivánt és Nacsa Olivért látni egy tompított, szűrt és lebutított kabaréformációban, ami a méltán legendás Banánhéjnak csak a halovány kísértete. D. Tóth Kriszta, Jakupcsek Gabriella, Fábry Sándor és Jáksó László mellett a humoristaduó az iszonyú példa rá, mit tesz a máskülönben kreatív, tehetséges, jobbra érdemes emberekkel a köztévé kontraszelekciós, mutyi-szagú és pártos légköre.

Egy fekete lyuk, amely beszív és pusztít mindent, ami szabad, játékos és művészi. Húzzatok onnan, srácok, míg nem késő! Annál is inkább, mert az Áder-paródiátok nem volt rossz, jobb, mint az eredeti. Ja, és Csiszár Jenő is pont ilyen, két lábon járó spontán égés, amilyennek be lett mutatva általatok, ez volt a szilveszteri produkciók kevés valóban poénos bevillanásának egyike.
Nem mellesleg a tematikus tévécsatornák zöme – zeneitől ismeretterjesztőn át a pornóig – ugyanúgy üzemelt, mint bármely hétvégén.

Tehát aki akarta, megtalálhatta a teljesen szilvesztermentes kínálatból a neki megfelelőt. Nem lenne rossz, ha a nagyobb csatornák is errefelé mozdulnának. A tévés szilveszterezést nem kéne erőltetni. Mert nem megy.