A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Életének 75. évében súlyos betegségben elhunyt Tardi Sándor festő- és grafikusművész - tudatta a családja pénteken.
Tardi Sándor visszavonultan, egyedül élt mezőkövesdi házában és maga hívta ki a mentőket is. Egerbe vitték, megoperálták, de már nem tudtak rajta segíteni - mondta el az unokahúga az MTI-nek. A művész hétfőn halt meg.
A festő és grafikus 1938. július 4-én született Mezőkövesden. 1963-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, ahol olyan nagynevű művészek voltak a tanárai, mint Hincz Gyula, Barcsay Jenő, Kmetty János és Kádár György. A diploma megszerzése után egy évvel már egyéni kiállítása volt, amelyet később országszerte egyéni és csoportos tárlatok követtek, többek között Párizsban is részt vett nemzetközi grafikai kiállításon.
Tardi Sándor, aki korábban Tardi Kovács Sándorként is jegyezte műveit, az olaj-vászon képek mellett akvarellel, tollrajzzal és linómetszéssel is foglalkozott. Modern hangvételű alkotó volt, stílusa és világszemlélete a groteszk és a szűrrealizmus határát súrolta - írta róla Tasnádi András és Wehner Tibor művészettörténész.
Sokszor festette meg szülővárosát, Mezőkövesdet, utcáit, házait. Gyakran készített csendéleteket, hol klasszikus, hol konstruktivista stílusban és portrékat, alakokat enteriőrben.
Unokahúga közlése szerint nemcsak képeket, grafikákat, rengeteg könyvet hagyott hátra, hanem három kötetnyi saját kéziratot is a művészetről vallott nézeteiről, elbeszéléseket életéről.
Képei, rajzai megtalálhatók a nagy magyar közgyűjteményekben, galériákban, többek között a Szépművészeti Múzeumban is.
Tardi Sándor temetése február 5-én, kedden 12 órakor lesz a mezőkövesdi temetőben, a családi sírba helyezik végső nyugalomra.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.