6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Törőcsik Mari főszereplésével készülő Átutazók című darab próbái zajlanak a Vígszínházban - írja a Színház.hu.
Már javában zajlanak a Vígszínházban az Átutazók című vígjáték próbái, az Eszenyi Enikő rendezésében, Törőcsik Mari főszereplésével készülő darab bemutatóját március 8-án tartják - számolt be a Színház.hu.
Törőcsik Mari, aki 2002 óta a Nemzeti Színház művésze, elmondta, hogy Eszenyi Enikő kereste meg a nyáron, hogy vállaljon szerepet a darabban, amelyben egyetlen szót sem kell mondania, csak többször átmennie a színen. Jól ismerjük egymást Kern Andrissal, Halász Jucival is, de összesen 26-an vagyunk a darabban, és a fiatalok közül sokakkal először találkoztam - tette hozzá a művésznő.
Az Átutazókban öt család életébe, nehéz vagy éppen zűrös hétköznapjaiba, barátságok, házasságok, szerelmek történetébe kapunk bepillantást - áll a Színház.hu-n megjelent cikkben.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.