100 milliót ad az NKA a Gárdonyi-emlékévre

A Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja a Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezendő Gárdonyi-emlékév programjait - jelentette be L. Simon László szombaton Egerben.

  • MTI MTI
100 milliót ad az NKA a Gárdonyi-emlékévre

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Gárdonyi Emlékbizottság alakuló ülését követő sajtótájékoztatón közölte: a tervek szerint az országgyűlés még márciusban határozatot hoz arról, hogy Gárdonyi-emléknappá nyilvánítják október 17-ét, azt a napot, amelyen győzedelmeskedett az Eger várát védő helyőrség a török hadak fölött.

Az emlékév során Gárdonyi születési helyén, Gárdonyban és Egerben egyaránt egészalakos szobrot állítanak az írónak, amelyre 12,5-12,5 millió forintot használhat fel mindkét település - tette hozzá a politikus.

Beszámolt arról is, hogy egyebek között egymillió forintot szánnak egy a Zeneakadémián tervezett nagyszabású koncert megvalósítására, 16 millió forintot költenek annak az agárdi kápolnának a felújítására, ahol Gárdonyit megkeresztelték, illetve 14 millió forint jut az egri Gárdonyi Géza Emlékház renoválására.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Gárdonyi Géza életét és munkásságát bemutató országos vándorkiállítást rendez 2,6 millió forintos támogatással, emellett 900 ezer forint felhasználásával múzeumpedagógiai füzetet ad ki az intézmény.

Az Egerben megrendezésre kerülő Gárdonyi Irodalmi Fesztivál megtartására 24,5 millió forint használható fel, illetve egy egri fotópályázat és a hozzá kapcsolódó kiállítás megvalósítására 3 millió forint jut - sorolta az államtitkár.

Hozzáfűzte: emellett a kormányzat 800 példányban megvásárolja azt a 18 kötetes, a Kossuth Kiadó gondozásában, az emlékév alkalmából megjelenő sorozatot, amely Gárdonyi életművét öleli át. A sorozatot hazai és határon túli iskolák, illetve könyvtárak kapják meg.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal közösen zeneszerzői pályázatot is hirdetnek egy Gárdonyi-szövegre épített komolyzenei oratórikus mű komponálására, amelynek első három helyezettjét 500, 300, illetve 200 ezer forinttal jutalmazzák - mondta L. Simon László.

Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) ismertette, hogy Gárdonyi Géza 1897-től haláláig 25 éven át élt és alkotott Egerben, neve összeforrt a város nevével.

Hangsúlyozta, hogy Gárdonyi hitvallása és művei nyomán az emlékév leginkább a hazaszeretetről, a magyarságról, illetve az olvasás szeretetéről szól.
Ehhez kapcsolódik az egri önkormányzat "Vándorregény" akciója is, amelynek keretében 16 Gárdonyi-pontot állítanak fel a városban a 18 kötettel. Ezeket mindenki ingyen hazaviheti majd, elolvashatja, és utána bármelyik Gárdonyi-pontra visszahelyezheti, hogy mások is elolvashassák.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Agárdon felállítandó Gárdonyi-szobor megformálására Kligl Sándor szobrászművész kapott felhatalmazást, az egri emlékművet pedig várhatóan Kutas László alkotja.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.