Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ingyen koncertet ad az Omega együttes június 15-én Győrben, a Városház téren, a Négy Évszak Fesztivál nyárnyitó rendezvényén.
"A 2012-es jubileumi Omega-évben is fel akartunk lépni Győrött, ezt akkor éppen az idén nyáron megvalósuló szabadtéri koncert miatt halasztottuk el" - mondta Kóbor János, az Omega énekese a budapesti Utazás kiállítás Győr-standján csütörtökön.
Bolla Péter, a győri polgármesteri hivatal kabinetfőnöke felidézte, hogy az Omega 2007-ben szintén a Négy Évszak Fesztivál keretében 50 ezer néző előtt adott koncertet a városban. Győr idén "Olimpia Magyarországon" jelszóval van jelen az Utazás kiállításon, mivel 2017-ben megrendezi az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.