Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Pert akarnak indítani Az Argo-akció című Oscar-díjas film producerei ellen az iráni hatóságok.
Kedden számos iráni médium foglalkozott a témával. A híradásokból az is kiderült, hogy Isabelle Coutant-Peyre francia ügyvéd már arról tárgyal az iráni illetékesekkel, hogy miként és hol nyújtsák be a film elleni keresetet. Az ügyvédnő képviseli a Carlos, a sakál néven elhíresült venezuelai származású terroristát, Ilich Ramirez Sanchezt is.
A perre azt követően szánta el magát a teheráni vezetés, hogy hétfőn zártkörű vetítésen bemutatták Az Argo-akciót iráni kulturális tisztségviselők és kritikusok egy csoportjának. A filmet már korábban CIA-propagandának és Irán-ellenes produkciónak bélyegezte az iráni vezetés, és bejelentette, hogy "ellenfilmként" leforgatják az Argo iráni változatát.
A Ben Affleck rendezésében készült alkotás az amerikai filmakadémiától két hete elnyerte a legjobb film Oscar-díját. Az elismerést a három producer, Affleck, George Clooney és Grant Heslov vette át a hollywoodi gálán.
Az 1979-es iráni iszlám forradalom idején játszódó film hat amerikai követségi alkalmazott Teheránból való kimenekítését meséli el. A filmben Affleck alakítja azt a CIA-ügynököt, aki magát filmproducernek kiadva szökteti ki az országból a helyi hatóságok által már keresett hat amerikait.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.